Izlandon betiltották a bálnavadászatot

2023 / 06 / 26 / Bodnár Barna
Izlandon betiltották a bálnavadászatot
Norvégia, Japán és Izland az utolsó országok a világon, ahol a bálnavadászat továbbra is legális a környezetvédők és az állatvédők heves bírálatai ellenére. Úgy tűnik azonban, hogy a bálnavadász nemzetek száma kettőre csökken, Izland ugyanis most felfüggesztette a tengeri emlősök vadászatát, igaz, a döntés még nem végleges.

Az izlandi kormány bejelentette, hogy állatjóléti aggályok miatt augusztus végéig felfüggeszti az idei bálnavadászatot, amely valószínűleg a vitatott tevékenység végleges befejezését is jelentheti.

Az izlandi Élelmiszer- és Állategészségügyi Hatóság a közönséges barázdásbálnák vadászatával kapcsolatos megfigyelései során arra jutott, hogy az állatok leölése túlságosan sokáig tart, így a tevékenység sérti a szigetország állatjóléti törvényét. A hatóság által közzétett sokkoló felvételeken egy bálna több mint öt órán át tartó kínszenvedése látható. A barázdásbálna egyébként a második leghosszabb cetfaj a Földön a kék bálna után, hossza a 25 métert, súlya pedig a 74 tonnát is elérheti.

Svandis Svavarsdottir, élelmezésügyi miniszter azt mondta, ha a kormány és az engedélyeket kiadó hatóságok nem képesek garantálni az állatjóléti törvény betartását és a kíméletes bánásmódot, a bálnavadászatnak nincs jövője.

Az országnak már így is csupán egyetlen bálnavadász társasága van, a Hvalur, de a cég barázdásbálnák vadászatára vonatkozó engedélye 2023-ban lejár.

Egy másik vállalat 2020-ban hagyott fel végleg a vadászattal, mondván, hogy a tevékenység nem volt többé nyereséges. Izlandon a bálnavadászati szezon június közepétől szeptember közepéig tart, így nem tűnik valószínűnek, hogy a Hvalur a tiltás augusztus végi lejártával, ilyen rövid időre belekezdene a vadászatba.

Az éves kvóta Izlandon 209 barázdásbálna és 217 csukabálna leölését engedélyezi, azonban a bálnahúsra való igény az elmúlt években drasztikusan visszaesett. Ennek oka főként, hogy japán, ahol a cetfélék húsára kimagaslóan nagy igény van, 2019-ben, három évtizedes kihagyás után indította újra a kereskedelmi bálnavadászatot, ezzel drasztikusan csökkentve az izlandi import iránti igényt.

Izland lakossága évszázadokon át erősen függött a halászattól és a bálnavadászattól, azonban az elmúlt két évtizedben ezek helyét átvette a turizmus, ami magában foglalja például a bálnaleshez kapcsolódó szolgáltatásokat is. Egy június elején közzétett felmérés szerint az izlandiak 51 százaléka ellenzi, 29 százaléka (főként a 60 év felettiek) pedig helyesli a cetek vadászatát.

Borítókép: Izlandi bálnavadászok a Hrafnreydur KO-100 fedélzetén készülnek egy csukabálna feldolgozására (Fotó: Getty Images/Arctic-Images)


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
A Logitech előállt az eddigi legkomolyabb eszközével, amit kreatív profiknak szántak. Az MX Master 4 nem egy egyszerű egér, hanem egy precíziós műszer, ami haptikus visszajelzéssel és okos funkciókkal teszi gördülékenyebbé a napodat. Kipróbáltuk, és nem gondoltuk volna, hogy egy egér ennyire megváltoztatja az életet.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.