Egyelőre még nem járt nő a Holdon, de az Artemis-küldetés egyik célja éppen az, hogy erre sor kerüljön. Habár a kezdetben 2024-re kijelölt céldátum szinte biztosan arrébb tolódik (mint az a lenti cikkünkben is olvasható), a NASA legalább képzeletben előreszaladt az időben. Ennek gyümölcse pedig a First Woman: NASA’s Promise for Humanity című képregénysorozat, melynek első számát, a Dream to Reality-t az űrügynökség elérhetővé tette ezen az oldalon.
A képregény ingyen elolvasható a fentebb linkelt oldalon, de akár le is tölthetjük .PDF formátumban vagy meghallgathatjuk hangos könyvként. Erre az oldalra azonban az is tehet egy látogatást, aki nem rajongója a hasonló füzeteknek, mivel a képregényen kívül rengeteg érdekesség elérhető – méghozzá látványos formában – a tervezett Holdra szállásról, illetve azokról az eszközökről, melyeket a NASA használni fog ott.
Maga a képregény Callie Rodriguez útját mutatja be, aki nagyon sokat tesz azért, hogy elérje a célját, és a NASA űrhajósa lehessen. Callie-t a küldetése során egy RT nevű robot kíséri. A körülbelül 40 oldalas füzetben hangsúlyosan megjelennek a technológiák, melyek Callie-t eljuttatják a Holdra, illetve lehetővé teszik a landolást, valamint az égitest felszínén a tartózkodást. A digitális formátum másik előnye, hogy vagy weben keresztül vagy a letöltött applikáció segítségével (iOS és Android változat egyaránt elérhető az oldalon) különböző interaktív tartalmakhoz is hozzáférhetünk, melyek játékos és szemléletes módon mutatják be lényegében azt, hogy a NASA épp miként készül erre az útra. Egyebek mellett megszemlélhetjük az Orion űrhajót, mely az asztronautákat szállítja majd, de többféle környezetben többféle 3D modellt is megvizsgálhatunk. Az oldalon pár perces oktatóvideók is elérhetőek, így akár az iskolákban is érdemes lehet egy kis kitérőt ejteni erre.
Mint azt Derek Wang, a Space Technology Mission Directorate kommunikációs igazgatója elmondta:
„Arra törekedtünk, hogy az elérhető tartalom bárki számára hozzáférhető és szórakoztató legyen. Az űr bármely életkorú szerelmeseitől a keményen dolgozó tanárokig, akik új módokon próbálják a diákjaik érdeklődését felkelteni a tudomány és technológia világa iránt, reméljük, hogy mindenki talál valami kedvére valót.”
(Kép: NASA)
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR