Így változik az emberi arc a következő százezer évben az evolúció tükrében

2024 / 05 / 03 / Felkai Ádám
Így változik az emberi arc a következő százezer évben az evolúció tükrében
Az emberi arcot a társadalom és a környezet együttesen alakítja – de miként fest majd utódaink arca a messzi jövőben?

Minden fejlődik, így az emberi arc is – az arcvonásaink evolúciója pedig egy olyan folyamat, amelyet biológiai, környezeti és társadalmi tényezők egyaránt alakítanak. Kérdésünk viszont, hogy százezer év múlva miként fest majd egy emberi arc? Az Archaeology-World cikke épp erre kereste a választ, amit alább mi összefoglalunk.

Az elmúlt kétmillió év során az emberi arc jelentős változásokon ment keresztül. Ezek a fentieknek megfelelően olyan adaptációk mentén történtek, amelyeket tehát mind az emberi környezet, vagyis az egyre komplexebbé váló társadalom, mind az általánosabban értelmezett, minket körülvevő világ együttesen alakítottak ki. A folyamat iránya a legkorábbi őseink markáns homlokától és erős szemfogától indult, és tart a ma ismert kifinomultabb vonásokig. Magyarán a harciasabb megjelenéstől tartunk a letisztultabb, kevésbé félelmetes megjelenés irányába. Ez az evolúció az emberi természetet is tükrözi a kutatók szerint, mivel elsősorban együttműködésre és kommunikációra támaszkodó társas lények vagyunk.

A fentiek alapján az arcunk evolúcióját a jövőben is az előbbi tényezők fogják majd befolyásolni. Az arckifejezések, amelyek a társas interakcióink kulcsfontosságú elemei, harmonikussá fejlődtek, és a békés együttélés iránti igényünket fejezik ki. A háború, valamint a megosztottság árnyékában mindez talán nem egyértelmű, de az iménti állítás bizonyítéka, hogy az ember arca ma a legkifejezőbb a Föld fajai közül, és ez a tulajdonság az agyunk méretéhez és képességeihez kapcsolódik.

Mint azt Penny Spikins, a York Egyetem paleolit régésze magyarázza, az embereknek más fajokhoz képest szorosan illeszkedő szemei, kis fogívei és kisebb fogai vannak, amelyek a természetben kifejezetten szokatlan tulajdonságok, és ilyenformán kiemelik azt az egyedülálló evolúciós útvonalat, amelyen a fajunk halad.

David Perrett, a Saint Andrews-i Egyetem kutatója mindehhez azt is hozzáteszi, hogy az étrend változásai szintúgy befolyásolják az arc szerkezetét, vagyis az arcunk nemcsak a genetikai evolúció terméke, hanem a környezeti tényezők, például a táplálkozási formánk eredménye is.

Erik Trinkaus antropológia professzor szerint az emberi arc alapvető formája körülbelül kétmillió éve alakult ki, és a későbbi változások fokozatosan csökkentették a jellegzetesebb arcvonásokat. Ezen tendencia alapján pedig a jövőbeni emberek megjelenése egyre fiatalabbnak fog tűnni – ami folyamat “neoténia” néven ismert – mindez a gyakorlatban kisebb arcarányokat, nagyobb szemgödröket és kerekebb koponyaboltozatot jelent, vagyis a fiatalosnak vélt arcvonások a felnőttkorban is megmaradnak.

A fentiek alapján Nickolay Lamm dizájner vizuálisan is elképzete a jövő emberének az arcát, amit így kisebb állkapoccsal és nagyobb koponyatérfogattal ábrázolt. Lamm képeit használtuk fel ehhez a cikkhez is.


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.