Így tudjuk utazás előtt letölteni a helyi térképeket a telefonunkra

2023 / 08 / 16 / Pőcze Balázs
Így tudjuk utazás előtt letölteni a helyi térképeket a telefonunkra
Az Európai Unióban utazók már megszokták, hogy minden tagországban az itthoni feltételek mellett tudnak internetezni, ám az EU-n kívülre utazva, vagy alacsony adatkeret mellett szükség lehet arra, hogy adatforgalom nélkül is hozzáférjünk a helyi térképekhez. Ezt ráadásul nemsokára nem csak a Google, hanem az Apple térkép-alkalmazásával is megtehetjük.

Közeleg a nyár vége, de augusztus utolsó heteiben és ősszel is hasznos lehet, ha offline is elérhetőek a térképei annak a helynek, ahová utazunk. A Gizmodón most részletesen összefoglalták, hogy ezt melyik operációs rendszerben hogyan tudjuk megtenni.

Mivel Magyarországon messze az Android a népszerűbb, kezdjük ezzel. Indítsuk el a Google Térkép alkalmazást, amelyet szinte minden ilyen készüléken megtalálunk előtelepítve. Következő lépésben görgessünk arra a területre, amelyet le szeretnénk menteni - ha Magyarország utait tárolnánk el, akkor érdemes fektetve tartani a telefonunkat. Ha ezzel megvagyunk, akkor koppintsunk a profilképünkre, majd válasszuk a fehér alapon megjelenő menüpontok közül a legalsót, az "offline térképeket". Ezután a "saját térkép kiválasztása" következik, ami egy kék keretbe foglalja a térkép egy részét. Nagyítsunk-kicsinyítsünk addig, amíg nagyjából megvan a kívánt terület. Ennek sajnos lesznek korlátai, egész Magyarországot például nem lehet kiválasztani, cserébe viszont több térképrészletet is lementhetünk külön-külön.

Az ország északi felének a navigációja például körülbelül fél gigabájtot fog majd felemészteni a telefonunk tárterületéből.

A letöltés a kék gomb megnyomása után fog elindulni, ügyeljünk rá, hogy ekkor a telefonunk kapcsolódjon wifi hálózathoz. A térképek egy hónapon át működnek frissítés nélkül, azonban a frissítéseket a szoftver automatikusan elvégzi a háttérben. Aki szeretné, még el is nevezheti az egyes letöltött területeket, hogy első pillantásra lássa, hogy melyek állnak készen a használatra.

Ami az iPhone-tulajdonosokat illeti, nekik is nagyjából ugyanezen a folyamaton kell végigmenniük, miután letöltötték a Google Térképet - azonban ősztől, az iOS 17 megjelenése után már az Apple saját térképszoftvere is képes lesz az offline működésre. A béta verzió alapján tudjuk, hogy ebben a programban is szinte ugyanez lesz a letöltés menete. Ugyanakkor fontos, hogy teszteljük a megoldást, mielőtt útra kelnénk, nehogy a hegyek közt, vagy egy távoli ország horrorisztikus roaming költségei mellett jöjjünk rá, hogy nem tudjuk, merre van az előre.

(Borítókép: CardMapr.nl/Unsplash)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.