Így terraformálhatnánk a Marsot és a Vénuszt

2023 / 05 / 26 / Felkai Ádám
Így terraformálhatnánk a Marsot és a Vénuszt
Jim Green, a NASA vezető tudósa árulta el egy nyugdíjazása előtti interjúban, miként terraformálhatnánk ezt a két planétát.

James Green a NASA vezető tudósa tavaly vonult nyugdíjba, és ebből az alkalomból adott egy interjút a NY Times-nak, amiben egyebek mellett a Mars és a Vénusz terraformálásának a lehetőségéről is beszélt -- mi pedig az ezt érintő rész foglaljuk össze az alábbiakban. Green egyébként 1980 óta dolgozik az űrhivatalnál, ami idő alatt több mint 100 tudományos munka fűződött a nevéhez, és segített megérteni a Föld mágneses mezejének a működését, felderíteni a Naprendszer külső részét, és kutatni az élet után a Marson.

Egy korábbi munkájában pedig felvetette annak a lehetőségét, hogy miként lehetne a Marsot terraformálni, vagyis lakhatóvá tenni az emberek számára. Mint Green azt az interjú során elmondja, a Mars korábban kék bolygó volt. Ma már tudjuk, hogy a Mars elvesztette mágneses terét, a víz elkezdett elpárologni, és a Mars körülbelül 3,5 milliárd évvel ezelőtt elkezdte a ma általunk ismert képét felölteni.

Green elképzelése ennek megfelelően úgy fest, hogy egy óriási mágnese pajzsot helyezünk a Mars és a Nap közé, ami megakadályozza, hogy a Napból érkező részecskék tovább pusztítsák a planéta légkörét – amennyiben ugyanis ez megtörténik, a légköri nyomás növekedésnek indul, és a Mars lényegében magát kezdi terraformálni. A terraformálás első szintje a 60 millibar elérése, ami 10-szerese a mostaninak. Ezt hívják Armstrong-határnak, ahol nem forr fel az ember vére, ha kilép a felszínre. Ha ugyanis nem lenne szüksége szkafanderre a Mars felszínén, az sokkal rugalmasabb és mozgékonyabb ott tartózkodást tenne lehetővé. A magasabb nyomás magasabb hőmérsékletet is eredményez, a kettő együtt pedig lehetségessé teszi a növények talajban történő termesztését.

Green hozzátette azt is, hogy számos forgatókönyv létezik a szükséges mágneses árnyékolás elkészítésére. A kutató egyébként akkor két éve dolgozott egy papíron, ami ezt a témát járja körül, de nem számított jó fogadtatásra, mivel eleve a terraformálást elég sokan ellenzik. Az interjúban Green azt is elmondta még, hogy a Földhöz eléggé hasonló Vénuszt is meg lehetne változtatni egy fényvisszaverő fizikai pajzzsal. Egy ilyen pajzs segítségével ugyanis az egész bolygó hőmérséklete csökkenni kezdene.

(Kép: Store Norse Lexikon/Daein Ballard, CC BY-SA 3.0 NO)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.