Így temetik el sok ezer évre a radioaktív anyagot a nukleáris temetőben

2025 / 11 / 20 / Bobák Zsófia
Így temetik el sok ezer évre a radioaktív anyagot a nukleáris temetőben
Finnországban készülnek Onkalo megnyitására.

Finnországban épül Onkalo, azaz az Üreg, ahol a nagy aktivitású radioaktív hulladékokat tárolják majd biztonságos körülmények között egy föld alatti létesítményben. Onkalo lesz az első mélygeológiai tároló a világon, és a 430 méternyi sziklaréteg alatt elhelyezett hulladékok több ezer - sőt, akár százezer vagy annál is több - éven keresztül pihennek majd itt, teljesen elzárva a világ elől sok-sok emberöltő erejéig. Ennyire előre tervezni, és megtalálni a megfelelő helyszínt, anyagokat és technológiákat, amelyek elősegíthetik a tároló megfelelő és megbízható működését, nem egyszerű feladat, de Onkalo esetében a szakértők évtizedek óta dolgoznak a megvalósításon, és a tároló nemsokára megnyithatja kapuit a radioaktív hulladékok előtt.

Az Üreg fontos jellemzője, hogy az elhelyezés sok fázisa automatizálva zajlik majd,

így a hulladékot tartalmazó tárolók bepakolását a járatokba, majd a járatok lezárását bentonit agyaggal is autonóm gépek, járművek oldják meg.

A fejlesztésekért felelős Posiva Oy videója bemutatja, hogyan helyezi el a Posiva kombinált berendezése a bentonitból készült puffert a 8,5 méter mély föld alatti tárolófuratba az olkiluotói tesztállomáson. Ahogy a Posiva írja:

a berendezés hatalmas méretű, de a telepítési folyamat szó szerint millimétereken múlik.

A tárolófuratban 28 réteg bentonit pufferblokk kap helyet, mindössze plusz/mínusz öt milliméteres mozgástérrel. A kiégett nukleáris fűtőelemek végső elhelyezése során a rézből készült kaniszterekbe csomagolt fűtőelemeket föld alatti tárolófuratokba pakolják. A kanisztereket a furatban bentonit agyagból készült puffer veszi körül, amely lezárja a furatot és védi a kanisztert.

(Fotó: Onkalo)

Tesztelik az Üreget, amiben több mint százezer évig pihennek majd a radioaktív hulladékok Senki sem fogja tudni, hogy itt helyezkedik el - mondta el a finn mélygeológiai tárolót építő cég szóvivője. A tervek szerint semmivel sem jelzik a létesítményt, amit 2100-ban zárnak el teljesen a világ elől.


Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.