Így repült 1000 darab Lego minifigura a sztratoszférába, majd vissza a Földre 2023 / 05 / 31 / Bodnár Barna

A minifigurák egy kis szlovákiai repülőtérről szálltak fel május 20-án, szombaton, egy tető nélküli, 3D-nyomtatással készült űrsiklószerű járműben, amely erős, de könnyű karbon kompozit anyagból készült. A járművet egy szlovák és csehországi mérnökökből álló csapat építette, mégpedig azért, hogy ezzel is inspirálják a jövő nemzedékét az űrrel kapcsolatos kutatások megismerésére, mondta Tomas Rousek, a projektet vezető XTEND DESIGN építésze a Space.com-nak. A Lego űrhajós minifigurák három különálló sztratoszférikus léggömbbel szálltak fel, turnusonként körülbelül 330-an. A ballonok 34 kilométer magasságba vitték a mini-űrutazókat, mielőtt kidurrantak, a figurák pedig ejtőernyő segítségével érkeztek vissza a Földre. Dominik Matusinsky, a Lego kampányát készítő marketingügynökség ügyvezetője azt mondta, nagy kihívást jelentett, hogy a figurák az „űrsiklón” maradjanak a ballon megsemmisülése után is. A csapat azt akarta, hogy a minifigurákat ne védje semmi és közvetlenül legyenek kitéve a sztratoszférában uralkodó körülményeknek, amely nem bizonyult könnyű feladatnak, mivel a Lego asztronauták az ejtőernyő kinyílása előtt, a szabadesés során 300 kilométer per órás sebességgel zuhantak a föld felé. A léggömbök optimális felemelkedésének feltétele az volt, hogy az „utasok” és járművük együttesen ne nyomjon 2.7 kilogrammnál többet, így a mini „űrsiklót” végül szénszálból, rozsdamentes acélból és műanyagból készítették el, 3D nyomtatással. Az utazásokat két kamera rögzítette: az egyik kizárólag a legénységre fókuszált, a másik pedig a teljes járművet figyelte. A kalandban résztvevő minifigurákat a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában sorsolják majd ki azok között, akik új Lego készletet vásárolnak. (Borítókép: Space.com)
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.