Az Engineered Arts fejlett humanoid robotja a GPT-3 rendszert használva válaszolta meg a neki feltett kérdéseket egy interjúban, amelyben a hétköznapi témák körbejárására után váratlanul egészen szokatlan választás elé állították a gépet: arra voltak kíváncsiak, hogy adott esetben egy ketchupből vagy majonézből álló tóba ugrana-e inkább a robot és Ameca hezitálás nélkül válaszolt. A részben tréfának szánt kérdéssel azt is tesztelhették a mérnökök, hogy a GPT-3 algoritmusai hogyan birkóznak meg a speciálisabb feladatokkal, de a természetes nyelvi feldolgozási modell (NLP) képességei számára nem jelent akadályt egy-egy élesebb kanyar a beszélgetések során.
A robot struktúrája az egyik legélethűbb és legemberszerűbb a humanoidok között, de egy fontos aspektusban még eltér a valódi emberi külsőtől: egyelőre nem tud járni, mivel az építése során a tervezői elsősorban a minél kifinomultabb mimika kialakítására fókuszáltak, a járásra alkalmas lábak készítésének komplex feladatát egyelőre nem oldották meg. Ahogy az az interjúból kiderül, a robot már jövőre elnyerheti új formáját és képes lesz a két lábon való közlekedésre is, mivel a cég Byrun nevű gépéhez készített lábakat Amecához adaptálják. A kész robot ezért hamarosan túlszárnyalhatja más "híres" humanoidok, például Sophia vagy Ai-Da képességeit, akiket szintén nem kifejezetten mozgásra terveztek a megalkotóik.
Az Engineered Arts leírása szerint járásra alkalmas robotokat készíteni extrém nehéz feladat, ami nem csak magas fokú mérnöki szakértelmet igényel, hanem a dinamikus egyensúlyozásnak, az aktuátorok hatékonyságának és a helyváltoztatásra való alkalmasságnak az újszerű megközelítését is szükségessé teszi. A komplexitás egy fontos tekintetben jelent igazi hátrányt: a költségek szempontjából. A két lábon közlekedő gépek kora többek között emiatt is késlekedik, a cégeknek egyszerűen nem áll érdekükben ilyen bonyolult fejlesztésekbe kezdeni, mivel a legtöbb robot nem igényli ezt a speciális funkciót, inkább a stabilabb és könnyebben megvalósítható kerekeken gördülő megoldást alkalmazzák a mozgatásukhoz a gyártók. Az Engineered Arts számára azonban nem valamilyen egyedi célhoz szükséges funkcionalitás elérése, hanem teljesen más jelenti a motivációt: a szórakoztatás.
"Rájöttem, hogy a legtöbb ember szeretné ezt látni."
- mondta el Will Jackson, a cég alapítója - "Ha meg tudjuk alkotni John Travolta járásának, Margot Fonteyn táncának és Julia Roberts mosolyának csak 10%-át, már győztünk."
Három évvel ezelőtt, Byrun lábainak fejlesztése idején, az utcán sétáló robotok látványa még nagyon távoli víziónak tűnt a cég számára, hogy Ameca mennyivel lesz végül fejlettebb elődjeinél és valóban eljön-e a mosolygó, beszélő, sétáló gépek ideje, amelyek külsőleg is hasonlítanak ránk, jövőre kiderülhet.
(Fotó: Engineered Arts, Getty Images/gremlin)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR