A Honor 2022-ben dobta piacra a Magic V-széria első darabját, ami a kihajtható okostelefonok versenyében a Samsung Z Foldjainak útját követte, vagy talán próbált is a trónjukra törni, ami persze azonnal nem sikerült: a Samsung 2022-ben már a 2019-ben induló Fold-széria negyedik tagját mutatta be, ami súly, operációs rendszer és vastagság tekintetében is lekörözte a Magic V-t. Az elmúlt években azonban a helyzet fokozódott: egyre több gyártó dob piacra rendszeresen könyvszerűen nyitható és összehajtható telefonokat, amelyeknél sokat számít a vastagság (vagy inkább vékonyság) kérdése - hiszen senki sem szeretne egy fél téglával a zsebében járni -, a Honornak pedig idén sikerült ebben beelőznie a Samsungot.
Az augusztusban megjelent Honor Magic V5 összecsukott állapotban 8,8 mm vastagságú, míg a Samsung Galaxy Z Fold7 8,9 mm-es.
A különbség hajszálnyi - és azt is hozzá kell tenni, hogy ez csak a Magic V5 elefántcsontszínű verziójára érvényes, az aranyszínű modell 9 mm vastag -, de az újabb és újabb okostelefon-modellek dömpingjében az ilyen apró eltérések is sokat számíthatnak, reklám szempontjából mindenképpen. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy mekkora ugrást jelent ez a Magic-széria első tagjához képest, ami még 14,3 mm széles volt összehajtva - három év alatt sikerült majdnem “megfelezni” (vagy harmadolni) a telefonokat, ami technológiailag nem kis kihívást jelentett.
Nem véletlenül esik ennyi szó a mobilok vastagságáról: a hajlítható kijelzős telefonok egyik legnagyobb vonzereje értelemszerűen a hardverben rejlik és nem feltétlenül a szoftverben: aki egy ilyen telefonra beruház az nem csak a tökéletes képeket készítő kamerát, és a manapság gombamód szaporodó MI-funkciókat keresi, hanem ezek mellett élményt is, ahogyan a szokványos mobilból egy mozdulattal kis táblagépet tud kreálni.
A nyitott állapotban dupla kijelzővel felszerelt eszköz sokkal kényelmesebben használható egy átlagos telefonnál, ha olvasni, hosszasan az interneten böngészni vagy videót nézni akarunk,
és a kamera használata közben, vagyis képek, videók felvételénél is nagy szolgálatot tehet, mivel a nagy kijelzőn sokkal jobban el tudjuk végezni a beállításokat. Mindezekre a jó tulajdonságokra azonban árnyékot vethet, ha az élményért cserébe egy nehéz, idomtalan készüléket kell a zsebünkbe gyömöszölnünk, mikor nem használjuk. Tapasztalataink alapján a Honor Magic V5-tel egyáltalán nem merülnek fel ilyen dilemmák: a hajszálnyival vastagabb, 9 mm-es verzió is olyan kényelmesen dugható zsebre, mintha egy nem-hajlítható telefon lenne, és igen könnyű is 217 grammos súlyával. Egyetlen kritikaként a kiugró kameramodul nagyságát tudjuk csak említeni, ami azért ront egy kicsit az összképen, és ami miatt az asztalra helyezett, teljesen kinyitott mobil elég rendesen billeg, ha gépelünk rajta.
A hardvernél maradva egy-két kényelmetlenséget felfedezhetünk aktív használat közben a nyitott telefon esetében: maga a kinyitás művelete például nem megy olyan simán, viszonylag nagy erőt kell kifejteni ahhoz, hogy “szétválasszuk” a csukott telefon két felét - ez persze azt jelenti, hogy a zsanérok elég erősen tartanak, ami jó hír a strapabírás szempontjából, viszont a kelleténél jobban megnyomhatjuk közben a belső kijelzőt.
A zsanérok egyébként a Honornál megszokott szuperacél technológiájával készültek, aminek köszönhetően 500 ezer nyitást is elbír a készülék károsodás nélkül,
és ami miatt augusztusban egy Guinness rekordot is megdöntött a Magic V5: a kísérlet során 1004 kilogrammot tudott felemelni, illetve megtartani a telefon nyitott állapotban.
Amennyiben a készüléket táblagépként szeretnénk használni, és szöveget írnánk rajta nyitott állapotban kézben tartva, a kétkezes gépelésnél akadályba ütközhetünk: a 7,95 hüvelykes belső kijelző mérete miatt nehéz átérni a hüvelykujjakkal a teljes készüléket, bár segíthet valamelyest, ha a billentyűzet méretét és elrendezését módosítjuk: a billentyűzet betűi felett megjelenő ikonokkal választhatunk konfigurációt: a középső ikonnal egybefüggő billentyűzetet vagy a hajtásnál osztott billentyűzetet kapunk, míg a jobboldali ikonnal kis méretű billentyűzetet állíthatunk be, aminek pozícióját lehet változtatni.
A belső kijelzőn több ablakot is nyithatunk egyszerre: két vagy három külön ablakot helyezhetünk egymás mellé, ezzel növelve a multitasking gyorsaságát,
illetve kisebb ablakokat is létrehozhatunk, amiket a nagyobbak elé is lehet pakolni, és igény szerint bárhova áthelyezni. Ehhez a megnyitott ablak tetején kell előhívni az osztott képernyő/átfedési terület menüpontokat - előbbivel az egymás melletti, teljes képernyőhosszúságú ablakokat, míg az átfedési területtel a kisebb ablakokat nyithatjuk meg. A funkció nagyon hasznos lehet, viszont igényel némi gyakorlást, hogy megfelelően kezeljük az ablakok sokaságát, és ne vesszünk el a megnyitott alkalmazások között.
Az OLED kijelzők karcálló NanoCrystal Shield bevonatot kaptak, kívül 1060 x 2376 pixeles, belül 2172 x 2352 pixeles felbontással rendelkeznek, és 120 Hz-es frissítési rátával, és mindkét kijelző 5000 nites fényerővel bír. A kijelző viszonylag könnyen maszatolódhat, viszont a szenzorok érzékenységét mutatja, hogy ha a kamera használata közben összehajtjuk a telefont, és a belső kijelzőre valamilyen szennyeződés kerül, azonnal értesítést kapunk róla - tapasztalataink szerint ez már egy kis por hatására is működésbe lép, így gyorsan meg is tudjuk oldani a problémát.
A Honor Magic V5-be Qualcomm SM8750-AB Snapdragon 8 Elite processzor került, akárcsak a Samsung Galaxy Z Fold7-be, és a Honor operációs rendszerének legújabb tagja, a MagicOS 9 található benne, amit az Android 15-re alapoztak, és hét év garantált frissítést biztosítanak hozzá. A Magic V5 akkumulátortechnológia tekintetében nem szégyenkezhet: az 5820mAh-s akkumulátor extra hosszú üzemidőt tesz lehetővé, tölteni pedig hálózatról 66W-tal, kábel nélkül 50W-tal tudjuk. Az akkumulátorról szólva a Honor a két évvel ezelőtt bemutatott Magic 5-szériában alkalmazta először a saját fejlesztésű szilícium-szén akkumulátorát, amelyben az anódnál a grafitot szilíciummal helyettesítik, ezáltal jóval nagyobb az energiasűrűsége. A HONOR Magic V5-be kerülő 5820 mAh kapacitású akkumulátor 15% szilíciumtartalmú, vagyis minden korábbinál több szilícium került bele.
Mint minden okostelefon esetében, a Honor Magic V5-nél is kiemelkedő fontosságú két aspektus a telefon hatékonyságának szempontjából: a kamera minősége és a mesterséges intelligencia funkciók döntő szerepet játszhatnak abban, hogy valaki végül egy bizonyos modell mellett teszi-e le a voksát. A Magic V5 kamerarendszer tekintetében igazán jól szerepel: a rendszer részét képezi a hátlapi kamerák között egy 50MP ultraszéles látószögű kamera (f/2.0), egy 50MP széleslátószögű kamera (f/1.5 OIS) és egy 64MP periszkópos telefotó kamera (f/3.0 OIS), max 9216 × 6912 pixel képfelbontással, az előlapon pedig 5120 × 3840 pixel felbontású 20MP széles látószögű szelfikamerát találunk. A kamerával éles színekkel operáló, minőségi képeket készíthetünk, az egyik legizgalmasabb funkcióval kapcsolatban azonban vegyesek az érzéseink: a mesterséges intelligenciával támogatott 100-szoros zoom hatékonysága nem mindig olyan, mint amit várnánk, ahogy a példákon is látszik, a közelítés remekül működik, de ha az MI nem segít nekünk, akkor elmosódott látványt kapunk eredményül, legalábbis a legnagyobb zoom esetében.
A mesterséges intelligencia funkciók tömegével találhatóak a Magic V5-ben: az előre telepített Gemini MI-asszisztenst az úgynevezett Tap-Tap paranccsal pillanatok alatt életre hívhatjuk, vagyis a hátlap kétszeri koppintásával a Gemini azonnal aktiválódik - bár ez a funkció egy későbbi OTA (vezeték nélküli) frissítés keretében válik majd elérhetővé, de a Geminit természetesen mindig használhatjuk most is, legyen szó bármilyen feladatról. A telefonban megtalálhatóak a HONOR Notes MI-alapú funkciói, úgymint az összefoglaló- és átiratkészítés, szövegformázás és nyelvtani ellenőrzés, a Recorder alkalmazás, ami valós idejű átiratot és fordítást tesz lehetővé - azonban jelenleg a fordítás csak hat nyelven támogatott: angol, spanyol, olasz, német, kínai és francia nyelveken használható.
Összességében elmondható, hogy a Honor a legújabb hajlítható telefonjába annyi funkciót, technológiai újdonságot, és hasznos képességet beletett, amennyit csak lehet, de a prímet elsősorban a hardver viszi, így - nem meglepő módon - főként annak éri meg beruházni rá 799 990 forintos ajánlott fogyasztói áron, aki egy táblagép előnyeivel bíró, mégis jól kezelhető és esztétikus okostelefonra vágyik. A Magic V5 augusztus 18-án került a boltokba, de szeptember 25-ig akár 120 ezer forint kedvezményt is szerezhetünk rá, ennek részleteiről a szolgáltatóknál lehet tájékozódni.
(Fotó: Csordás Gábor/Rakéta.hu)