Hogyan lesz bármilyen szerves hulladékból növényi táp egy nap alatt?

2023 / 11 / 25 / Raketa.hu
Hogyan lesz bármilyen szerves hulladékból növényi táp egy nap alatt?
A Rakéta szerzői rendszeres vendégei a radiocafé 98.0 Kávézó a világ végén című műsorának. A legutóbbi adás középpontjában a körforgásos gazdaság volt, de előtte az OpenAI körüli szappanoperáról is beszélgetett a két műsorvezető, McMenemy Márk és Marvin, kollegánkkal, Pőcze Balázzsal.

A világ legismertebb mesterséges intelligencia vállalatának egy hétvége alatt három vezérigazgatója volt. Több dráma és intrika játszódott le az OpenAI-nál hetvenkét óra alatt, mint más technológiai vállalatoknál hosszú évek során. Balázs, Marvin és Márk hétfőn még csak bizonytalan lehetőségként mérlegelték, hogy vajon tényleg a Microsoft-e a végállomás Sam Altman elbocsátott vezérigazgató számára; azóta persze tudjuk, hogy nem, hiszen az OpenAI szerdán bejelentette, hogy visszaveszik egykori vezetőjüket. A műsorban ezután Juhász András, a Bibo és a CleanEco alapítója beszélt arról, hogy miért nem elégszik meg azzal, hogy megújuló energiával állítanak elő környezetbarát tisztitószereket, amelyeket ráadásul növényi alapú, komposztálható csomagolásban árusítanak. A céljuk egy olyan komposzt kör létrehozása, amelynek segítségével akár huszonnégy óra alatt bármilyen szerves hulladékból olyan anyagot állítanak elő, ami nem egyszerűen ártalmatlan a környezetre, hanem kifejezetten hasznos növényi tápként szolgál.

(Borítókép: Neslihan Gunaydin/Unsplash/Raketa.hu)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Kínában egy hétezer tonnás épület egyszerűen odébb sétált, majd visszatért a helyére
Kínában egy hétezer tonnás épület egyszerűen odébb sétált, majd visszatért a helyére
Ez volt a valaha volt legnagyobb épületegyüttes-költöztetés az országban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.