Harmincöt percet repült, majd sikeresen landolt egy autó

2021 / 06 / 30 / Perei Dóra
Harmincöt percet repült, majd sikeresen landolt egy autó
A szemfülesek talán még el is csíphették a repülést, ami összesen harmincöt percig tartott Nyitra és Pozsony repterei között.

Ahogy azt a neve is sugallja, a futurisztikus jármű egyaránt alkalmas autózásra és repülésre: meghajtásáról egyrészt egy BMW-motor, másrészt (ami talán ennél is érdekesebb) a hírportál információi szerint klasszikus, benzinkúton beszerezhető benzin gondoskodik.

Az AirCar kettő perc és tizenöt másodperc alatt alakul autóból repülőgéppé, illetve egyszerre két utas szállítására alkalmas,

már amennyiben kettejük súlya nem haladja meg a kétszáz kilót. Az utasszállító megálmodója és fejlesztője, Stefan Klein állítása szerint a jármű egyszerre ezer kilométert képes repülni kétezer-ötszáz méter magasságban, mostanra ráadásul már negyven órát töltött a levegőben. A helyből fel- és leszállás azonban nem lehetséges vele, indulásához futópálya szükséges.

A pilóta személyét szintén Klein töltötte be, aki 'átlagosnak' és 'szerfelett kellemesnek' értékelte a repülést. (Az eszköz egyébként százhetven kilométer per órás sebességgel hasítja a levegőt.) Az AirCar fejlesztőcége, a Klein elmondása alapján összesen két év munkájukba, illetve kevesebb mint kétmillió eurójukba került, hogy elindíthassák a 'repülő autót'.

(Forrás: BBC via Telex, fotó: Klein Vision via BBC)

További cikkek a témában:

Megkapta az engedélyt a Virgin Galactic, Richard Branson mehet az űrbe A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) pénteken adta ki az űrturizmussal foglalkozó cégnek azt az engedélyt, ami alapján megkezdhetik a kereskedelmi szolgáltatást.

Videón, ahogy az amerikai haditengerészet kis híján felrobbantja a saját repülőgép-hordozóját, szándékosan Azt tesztelték, hogy a hajó és annak fedélzeti rendszerei mennyire képesek ellenállni a harcok közben fellépő fizikai megpróbáltatásoknak.

A NASA szerint így csökkenthető a repülőgépek okozta környezeti terhelés A NASA és a Német Űrhivatal (DLR) közös kutatása szerint akár ötven-hetven százalékkal is csökkenthető a kondenzcsíkok vízjégtartalma, ami visszavetné a repülők káros környezeti hatását.


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
Sosem láttunk még ilyen mozgást egy robottól
Sosem láttunk még ilyen mozgást egy robottól
Kobe Bryant és Cristiano Ronaldo gépi formában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.