Harminc másodperc után semmisült meg a német Spectrum rakéta, amivel történelmet írtak

2025 / 03 / 31 / Bobák Zsófia
Harminc másodperc után semmisült meg a német Spectrum rakéta, amivel történelmet írtak
A rakétát egy norvég űrközpontból indították, ahonnan korábban nem szállt még fel orbitális rakéta.

Az európai országok régóta készülnek rá, hogy saját űrkikötőből indíthassák a műholdakat és más rakományokat az űrbe juttató rakétáikat, az idei év pedig különösen nagy előrelépéseket hozott és hozhat még ebben a tekintetben: a német Isar Aerospace és a szintén német Rocket Factory Augsburg is tervbe vette a kontinensről, illetve a Nagy-Britanniából történő rakétaindítást, előbbi cég pedig már el is végezte az első tesztet. A Spectrum rakéta első tesztrepülése gyorsan lezajlott, alig harminc másodperccel a start után már meg is szakították a missziót, és az űreszközt a pályájáról kontrollált módon letérítették, a Spectrum ezután a tengerben landolt. A cég a Going Full Spectrum nevű programot ennek ellenére egyáltalán nem kudarcként, sokkal inkább sikerként könyvelte el, elvégre valóban sikerült, most először, a kontinentális Európa területéről útnak indítaniuk egy orbitális rakétát, még ha az nem is érte el a Föld körüli pályát. Persze az "első kontinentális európai orbitális rakétaindítás" meghatározás csak akkor állja meg a helyét, ha bizonyos orosz kilövéseket nem számítunk ide - valójában a Roszkoszmosz gyakran az ázsiai Kazahsztánból (Bajkonurból) végzi az indításokat, de időnként használja például az Arhangelszk területén lévő állomást is.

“Ahogy azt korábban tapasztaltam, általában néhány próbálkozás után sikerül csak elérni a keringési pályát, mégis, a mai tesztrepülés után, biztos vagyok benne, hogy az Isar Aerospace lesz az egyik leggyorsabb, aki megvalósítja ezt.”

- mondta el Bulent Altan, az Isar elnökségi tagja, aki korábban a SpaceX-et segítette.

A Spectrum a Norvégiában lévő Andøya Space űrközpont indítóállásáról emelkedett a magasba, ahonnan korábban szuborbitális rakétákat indítottak 1962 óta, de most már (illetve a jövőben) műholdakat pályára állító űreszközök kilövésére is tervezik használni a létesítményt. Az Isar Space volt az első cég, ami ezzel megpróbálkozott, és a teszteket, majd utána a missziókat folytatják a későbbiekben is, a vállalat ugyanis szerződést kötött a Norvég Űrügynökséggel az ügynökség AOS (Arctic Ocean Surveillance) programjában való együttműködésről: a megfigyelést végző műholdakat az Isar rakétái szállítják majd az űrbe.

Szintén Európából, bár nem a kontinentális részéről, hanem Nagy-Britanniából fog az idei évben rakétát indítani egy másik cég, a Rocket Factory Augsburg, ami akár évente tíz alkalommal is használhatja majd a SaxaVord űrkikötő kilövőállását. A SaxaVord a Lamba Ness-félszigeten, Skócia partjainál található, ahol a Rocket Factory Augsburg az RFA One nevű rakétáját fogja szolgálatba állítani. A rakétát 2025-ben tesztelik első ízben repülés közben: az indítást eredetileg 2024-re tervezték, azonban a múlt augusztusban történt, kudarcba fulladt statikus teszt után, ami közben a rakéta első fokozata megsemmisült, elhalasztották a további teszteket az idei évre.

(Fotó: Isar Aerospace)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.