Hamarosan arcmimikával is irányíthatóak az Androidos telefonok

2021 / 08 / 24 / Perei Dóra
Hamarosan arcmimikával is irányíthatóak az Androidos telefonok
Lehet szeretni, lehet utálni, de az biztos, hogy az Android operációs rendszer rengeteg hasznos kezelési lehetőséget rejt. Ilyen például az a napokban bemutatott kisegítő funkció, amit az Android 12 béta verziójába telepítettek.  

Mivel vezérelhetjük manapság a telefonunkat? Nos, egyrészt ott vannak ugye a gombok, aztán a hangutasítások, az érintések, illetve egyre inkább kezd elterjedni az arcmimikás opció is. Ilyen fejlesztést kapott a közelmúltban az Accessibility API is, amelynek előnyeit egyelőre ugyan csak annak fejlesztői élvezhetik, néhány alapfunkciót viszont már a nagyközönség számára is elérhetővé tettek, a jövőben pedig várhatóan tovább bővítik az applikáció felhasználási lehetőségeit.

Manapság talán már nincs is olyan okostelefon, amit ne szereltek volna fel előlapi kamerával, ez a megoldás pedig a Google szerint tökéletesen alkalmas a telefon vezérlésére. Az Android 12 ennek szellemében több lehetőséget is biztosít a kezelés során úgy, hogy a telefont voltaképp meg sem kell hozzá érinteni. Ezt biztosítja az Accessibility API is.

Mielőtt bárki azt hinné, nem egy haszontalan funkcióról van szó, ami csak arra jó, hogy a felhasználók lényegében önmaguk szórakoztatására grimaszolással feloldhatják a képernyőzárat. A fejlesztést sokkal inkább arra találták ki, hogy megkönnyítse a telefonhasználatot mindazoknak, akik valamilyen betegség miatt nehezen, vagy egyáltalán nem tudják használni kezüket. A szóban forgó újítás az Android 12 bétában egyébként Camera Switches néven fut.

A Camera Switches jelen állapotában olyan arcmimikákat képes felismerni és megkülönböztetni mint a száj kinyitása, a mosolygás, a szemöldök felhúzása,

a jobbra és balra, vagy a fel-le tekintés. Az egyes gesztusokkal pedig olyan alapműveleteket hajthatók végre mint a főképernyőre ugrás, a visszalépés, az értesítési felület megnyitása, az előrelépés, a görgetés vagy a gyorsbeállítások elérése.

Tény és való, hogy Camera Switches jelenleg csak az alapvető funkciókat képes ellátni, de idővel biztosan továbbfejlesztik, különösen ha a Google azt látja, hogy nagy az igény a hasonló alkalmazásokra a felhasználók részéről.

Az app másik hasznos tulajdonsága, hogy ha egy adott felületen a Camera Switches éppen működik, akkor az értesítési sávon a képernyő tetején felugrik egy kamera ikon azt jelezve, hogy az alkalmazás használatban van. Ez egy biztonsági újítás, ami a rejtett megfigyelés felfedésére szolgál. Szintén fontos információ, hogy az új Android Accessibility Suite alkalmazás az Android 11-en is elérhető lesz.

Bár az app még túl friss ahhoz, hogy a hátrányait megismerhessük, mindenesetre a Google most megérdemel egy pirospontot, amiért igyekszik a hátrányos helyzetű felhasználók számára is élhetővé tenni platformját. Ennek köszönhetően olyanok is élhetnek a modern technológia lehetőségeivel, akik alapesetben valószínűleg nem, vagy csak nagyon nehezen tudnának.

(Források: Engadget, Android Community, XDA-Developers, fotó: XDA-Developers, Getty Images Hungary)

További cikkek a témában

Ez az alkalmazás megmondja, hogy utál-e minket a macskánk Miért mindig az emberi arcfelismerő rendszerekről beszélünk, amikor már létezik macskák számára kifejlesztett is?  

"Arcfelismerő-garanciát" vállal egy szépészeti klinika a plasztikai műtétekre Sokan panaszkodnak arra, hogy mondjuk egy szájfelöltés vagy más, az arcon történő beavatkozás után nem működik telefonjuk arcfelismerő funkciója. Egy londoni klinika ezért mostantól "arcfelismerő-garanciát" ad klienseinek.

Az USA-ban valahol már robotokat is alkalmaz a McDonald’s Tíz étteremben robotok végzik az autós kiszolgálást, az eddigi tesztek alapján nyolcvanöt százalékos pontossággal. Egy vásárló azonban pert akasztott a gyorsétteremlánc nyakába.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.