Hamarosan a levegőbe emelkedhet Zeusz, a nukleáris meghajtású hatalmas, orosz űrvontató

2023 / 04 / 21 / Felkai Ádám
Hamarosan a levegőbe emelkedhet Zeusz, a nukleáris meghajtású hatalmas, orosz űrvontató
Az eszköznek elég sok szerepet szánnak, akár katonait is.

Itt a tavaszi nagytakarítás ideje, így a Roszkoszmoz is úgy gondolja, hogy ideje rendet teremteni az űrben. A kérdés azért is fókuszban áll, mivel az utóbbi időben több kritika is érte Oroszországot, hogy nem csak műholdak elleni fegyvereket tesztel az űrben, de ezzel ráadásul nagyban hozzájárul a keletkező űrszemét így is egyre jelentősebb problémájához. Legutóbb egy hasonló kísérlet során Oroszország többek szerint egy régi, használaton kívüli műholdját semmisítette meg, és ekkor a keletkező űrszemét még a Nemzetközi Űrállomásra is veszélyt jelentett – erről korábban mi is írtunk:

Az űrhajókban kellett menedéket keresniük az ISS asztronautáinak, miután Oroszország felrobbantott egy műholdat A hírek szerint Oroszország egy régi kémműholdját robbantotta fel egy rakétakísérlet keretében, az emiatt keletkezett, több ezer darabnyi űrszemét pedig a Nemzetközi Űrállomásra is veszélyt jelentett.

Mint arról az Eurasian Times ír a TASZSZ orosz állami hírügynökség bejelentése nyomán, az oroszok a régóta tervezgetett Zeuszt (Zevs), ezt a nukleáris meghajtású űrvontatót vetné be űrkukásautóként. Na de mi az a Zeusz?

A Zeusz egy hatalmas űrvontató, amelyet elektromos hatjóművek hajtanak, az energiaforrása pedig egy nukleáris reaktor. A hivatalos nevén Transport and Energy Module, TEM projektet már több mint egy évtizede ismerhetik egyébként az orosz űrprogram figyelői, és az űrkorszak hajnalában gyökerező TEM-koncepció egy atomreaktort próbál összeházasítani egy elektromos rakétamotorral. Az elektromos meghajtó rendszerek felmelegítik és felgyorsítják az ionizált gázt, hogy tolóerőt generáló sugár keletkezzen, ezért ion- vagy plazmamotorként is ismertek. A szükséges energiát pedig tehát egy nukleáris reaktor szolgáltatja.

2022 májusában, a Roszkozmosz akkori vezetője, Dmitrij Rogozin elismerte, hogy a Zeusz program forráshiánnyal küzdött – valószínűleg Ukrajna orosz inváziója miatt –, viszont ezzel egy időben Rogozin fotókat is közzétett egy hő- és vákuumkamráról, ami a Zeusz egy kritikus mechanizmusa, mert ez alakítja át az atomreaktor által termelt hőenergiát a nagy tolóerejű plazmamotorok működéséhez szükséges villamos energiává. Magyarán a projekt kétségtelenül halad, de az orosz realitás azért némi homokot jelent pillanatnyilag a fejlesztés gépezetében -- vagy legalábbis Rogozin nyilatkozata tavaly ezt a benyomást keltette.

Amit még érdemes tudni a Zeuszról, hogy elég sok szerepe ismert jelenleg: Rogozin 2022-ben jelentette be azt is, hogy a tervezett orosz űrállomás (Russian Orbital Service Station/ROSS) egészen addig a Zeuszhoz lesz csatolva, amíg a saját reaktorát be nem gyújtják. Ám ezen kívül Rogozin korábban, 2021-ben még arról is beszélt, hogy a Zeusznak a mélyűr felderítése kapcsán is akadna dolga – a Roszkoszmoz korábbi feje szerint a Zeusz először a Holdig repül majd, ahol kibocsájt egy űrhajót, amely a Vénusz felé halad tovább, majd ezt követően ez a hajó kibocsájt magából egy másikat, amely a Vénusz gravitációját kihasználva célba veszi a Jupitert. Mint az ET a mostani hír kapcsán írja, ezek mellett 2021 júliusából ismert egy olyan tudományos értekezés is, amely a Zeusz katonai célú felhasználását elemzi. Eszerint a a vontató például irányított energiafegyverekkel (DEW) lőhet az ellenséges repülőgépekre, valamint felügyeleti és felderítő platformként is működhet, amely információkat továbbít a légvédelmi rendszereknek.

Magyarán ha egyszer valóban elkészül Zeusz, unatkozni biztosan nem fog. Akárhogy is a legfrissebb hír, hogy a Roszkoszmosz azt fontolgatja, hogy hatalmas “űrporszívóként” is bevetné az űrszemét eltakarítása érdekében. Az ezzel kapcsolatos bejelentést a TASZSZ szerint Jurij Boriszov, az űrügynökség jelenlegi vezetője tette a kalugai Ciolkovszkij Nemzetközi Űrfilmek és Programok Fesztiválon. Mint Boriszov nyilatkozott:

“A pályák megtisztításának különféle módjait fontolgatjuk. Van egy programunk egy nukleáris meghajtású vontató, a Zeusz építésére. Reméljük, hogy 2030-ra elkészül ez az eszköz. (A Zeusz) erőteljes energiaforrásával képes lesz pályát váltani. Van egy ötletünk, hogy ezt a vontatót legalább a geostacionárius pályák megtisztítására használnánk.”

Ezek szerint tehát a Zeusz nem is olyan sokára, 2030-ra meg is valósulhat – aztán meglátjuk, hogy energiafegyvereket vetnek be a segítségével, eltakarítják az űrszemetet, vagy ezek egyikét sem teszik, mert tovább csúszik a program.

(Kép: Roszkoszmoz)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.