Még a Google térképén is felsejlik halványan az ukrajnai háború

2022 / 02 / 28 / Bobák Áron
Még a Google térképén is felsejlik halványan az ukrajnai háború
Bár a Google közvetlenül nem jelzi az utazóknak, hogy az országban háború van, és a jelek szerint egyelőre az úgynevezett "SOS-figyelmeztetéseket" sem aktiválták, de ha tüzetesen megvizsgáljuk a térképet, így is számtalan kisebb-nagyobb olyan figyelmeztető jelet találhatunk, ami arra utal, hogy valami nincs rendben a keleti szomszédunknál.

A Washington Post pénteken hosszabb cikkben számolt be róla, hogy a kaliforniai Middlebury Institute of International Studies egyik tanára, Dr. Jeffrey Lewis már azelőtt felfigyelt a közelgő orosz invázióra, hogy a támadók átlépték volna az ukrán határt - írja a The Verge. A professzor és diákjai arra lettek figyelmesek, hogy a Google Térkép az ukrán határ közelében hajnali negyed négykor forgalmi dugót jelzett, egy a területről készült műholdfelvétel alapján pedig megerősítették, hogy a szokatlan jelenséget a határhoz közeledő orosz katonai járművek okozták.

A Google Térkép a telefonok helyadatai alapján térképezi fel valós időben a forgalmi helyzetet, ami általában az autósokat segíti a közlekedésben, de mint a fenti példa is mutatja, a megosztott adatokból néhány esetben egészen értékes információk is kiolvashatók. Ahogy a Washington Post megjegyzi, ebben az esetben az orosz hadoszlop pozícióját valószínűleg nem a katonák telefonja árulta el, hanem azoké a civil autósoké, akik a hadsereg vonulása miatt várakozni kényszerültek az útzáraknál.

"Régen egy helyszíni tudósítóra kellett volna hagyatkoznunk, hogy megmutassa, mi történik, de ma már csak megnyitod a Google Mapset, és látod, ahogy az emberek menekülnek Kijevből" - ecsetelte a lapnak Lewis, hogy mennyi minden változott a technológiának köszönhetően. A kutató hozzátette, hogy ma már annyi adat áll rendelkezésükre arról, hogyan néz ki egy átlagos nap forgalmi mintázata, hogy bármilyen apró eltérésből azonnal következtetni tudnak rá, hogy valami történt.

A háború nyomai

A Google Térképén egyelőre valóban csak apróbb jelekből lehet arra következtetni, hogy Ukrajnában háború zajlik. Ha a Budapest-Kijev-Harkov útvonalra keresünk rá, a térkép nem jelzi, hogy háború sújtotta területen készülünk áthaladni, ugyanakkor mind Kijev, mind pedig a célállomás környékén számos útlezárást jelez.

Ha Kijeven belül keresünk rá a tömegközlekedési lehetőségekre, akkor sem kapunk figyelmeztetést arról, hogy a városban általános kijárási tilalom van érvényben, ugyanakkor a térkép arra már figyelmeztet, hogy a tömegközlekedési eszközök jelenleg nem üzemelnek.

VPN használatával azt is kipróbáltuk, hogy mást mutat-e a Google Maps, ha egy harkovi IP-címről nyitjuk meg a térképet, de ekkor is csak a mostanában megszokott koronavírus-esetszámokat mutató figyelmeztetés jelent meg.

A Google a Washington Post kérdésére nem erősítette meg, hogy Ukrajnában aktiválták volna az SOS-figyelmeztetéseket, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy katasztrófák esetén a szükséghelyzettel kapcsolatos információkról tájékoztassák a felhasználókat. "Releváns és hiteles tartalmakat gyűjtünk össze az internetről, a közösségi médiából és a Google-termékekből, majd ezt a tartalmat kiemeljük a Google-termékekben, például a Google Keresés és Google Térkép szolgáltatásban" - írja a cég honlapjának vonatkozó oldala. Korábban elterjedt, hogy a Google Térkép az óvóhelyeket is feltünteti Ukrajnában, ám ezt az információt a vállalat szintén nem erősítette meg a Washington Postnak, és mi sem találtuk nyomát, amikor ukrajnai IP-címről használtuk a Google Térképet.

Az útlezárásokon és a tömegközlekedési eszközök menetrendjén kívül az ukrán krízis más módon is tetten érhető a Google térképén, mégpedig akkor, ha a határátkelőhelyekre keresünk rá. Bár a határátkelőknél éjszaka sem ritkák a kisebb-nagyobb torlódások, jelenleg a tiszabecsi és a beregsurányi határátkelőhelyre rákeresve is az látható, hogy az ukrán oldalon még éjjel 2 körül is feltűnően hosszú torlódást jelez a Google Térkép, ami egybevág azokkal a hírekkel, hogy ezeknél a településeknél több kilométeres sorok alakultak ki a háború elől Magyarország felé induló menekültek autóiból.

Frissítés, 2022.03.21.: A Google tájékoztatása szerint a cég bekapcsolta az SOS-figyelmeztetéseket a Google keresőben Ukrajnában, amelynek célja, hogy könnyebben hozzáférhetővé tegye a szükséghelyzettel kapcsolatos információkat. "Amikor az emberek menekültekkel és evakuálással kapcsolatos információkra keresnek, egy figyelmeztetést látnak, amely a menekülteket és menedékkérőket segítő ENSZ-oldalakra irányítja őket. A vállalat egyúttal szakértő szervezetekkel dolgozik együtt, hogy a helyzet alakulása során hasznos humanitárius információkkal tudjon szolgálni" - írja a vállalat hozzánk is eljuttatott közleménye. Ezzel együtt a Google Térképben is elérhetővé tettek egy új funkciót, amelynek segítségével a menekültek információkat kaphatnak a szomszédos országokban található segítő központokról, amelyekből a Google Térkép jelenleg mintegy százat tart nyilván Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Romániában.

(Borítókép: Anton Vergun/TASS via Getty Images)

Részletes térképen követhetők az Ukrajnában zajló események Oroszország csütörtök reggel megtámadta Ukrajnát, a Live Universal Awareness Mapen pedig közel valós időben követhető, hogy mi történik az országban.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.