A következő pár sorban tehát megtudhatod, hogyan tudunk igazodni ezekhez a zónákhoz, és mégis melyikbe milyen típusú lámpa elhelyezése ajánlott.
Mosdó és a fürdőszobai tükör megvilágítása
A mosdó és a fürdőszobai tükör az első fürdőszobai zóna. Ebben a zónában az arc megvilágítása kifejezetten fontos. Itt ugyanis úgy kell elhelyezni a lámpákat, hogy arcunkra minél kevesebb árnyék vetődjön. Ezt úgy oldhatjuk meg, ha minden oldalról, alulról, felülről is körbevilágítjuk az arcunkat.
Fontos még az is, hogy a szórt fényt adó lámpatestek megvilágítására törekedjünk, és a lámpát igyekezzünk a tükör közepéhez közel elhelyezni. Túl magasra sem túl jó rakni azokat! A lámpa pedig minél nagyobb, annál jobb!
Lámpák a kád és a zuhanyzó körül
Ez esetben már nincs olyan nagy tétje a dolognak, hiszen akár még a sötétben vagy csukott szemmel is menne a fürdés. Sőt, van, aki tényleg be is csukja a szemét, amikor mossa a haját.
Ebből kifolyólag elegendő egy, a fürdő közepén elhelyezett lámpa, ami az egész teret bevilágítja.
Vannak extrém pici fürdőszobák is, amelyekbe a jó minőségű, tükörmegvilágító darabok is illenek. A nagyobb terekbe pedig akár a kád vagy a zuhanyzó fölé is helyezheted a lámpát. Ilyenkor akár bekerülhetnek a spotok, de minimum 1-2 szórt fényt adó lámpára is szükség lesz. A spotlámpák nagyon menőnek bizonyulnak, hiszen kiemelik például a kádat.
Amennyiben szeretnéd te is különlegesre megtervezni a világítást a fürdőszobádban, akkor keresd fel a Designmarket világítástechnikai eszközök kínálatát!
Mi a helyzet a közlekedőkkel?
A közlekedőutakat sem kell elhanyagolni, ez ugyanis nagyban befolyásolhatja az összhatást. Leginkább ebben az esetben a szórt fényre kell törekedni. Minél világosabb a burkolat, annál egyenletesebb lesz a fényelosztás. A sötét burkolat már kicsit megköti a kezünket, de ilyenkor érdemes szétosztani a lámpákat, s a mennyezeten több irányból világítani.
Felejtsd el a “kevesebb néha több” elvet, ez esetben minél több, annál jobb! A közlekedőterületek megvilágításához alkalmas lehet egy nagy teljesítményű, nagy átmérőjű LED panellel ellátott lámpatest.
Hangulatvilágítás a fürdőben
Sokaknak a fürdőszoba a wellness, a kikapcsolódás központja. Ilyenkor azonban senki nem szeretne erős, zavaró fényeket a helyiségbe.
A hangulatvilágítást megoldhatod gyertyákkal, de ha nem akarsz ezzel bajlódni, akkor válaszd az álmennyezeti peremvilágítást vagy a tükör mögé rejtett világítást! De a fényerő-szabályzó kapcsolóval rendelkező mennyezeti lámpa is tökéletes választás!
(Szponzorált tartalom)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR