Egy, a Corey Bradshaw vezette kutatócsoport a Flinders University égisze alatt több mint kétszáz év globális népességi adatait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az emberiség már régen átlépte a Föld úgynevezett eltartóképességének* határát. Ez a fogalom azt jelöli, hogy egy adott környezet mekkora populációt képes hosszú távon fenntartani a rendelkezésre álló erőforrások és azok megújulási üteme mellett, és bár a Homo sapiens különösen ügyesen tolja ki ezeket a határokat technológiai megoldásokkal, a kutatás szerint ez a működés már nem tartható fenn.

A tanulmány egyik kulcsmegállapítása, hogy miközben a bolygó elméleti maximális eltartóképessége akár 12 milliárd fő körül is lehet – amit a jelenlegi trendek alapján a 2060-as vagy 2070-es években érhetünk el –, ez a szám nem jelenti azt, hogy ilyen létszám mellett fenntartható és élhető körülmények biztosíthatók.

A kutatók által meghatározott optimális szint – ami már az életminőséget is figyelembe veszi – ezzel szemben mindössze körülbelül 2,5 milliárd ember, ami drámai különbség a jelenlegi, nagyjából 8,3 milliárdos világnépességhez képest.

A történelmi adatok azt mutatják, hogy a népességnövekedés üteme az 1950-es évekig folyamatosan gyorsult, majd az 1960-as évektől lassulni kezdett, miközben a teljes népesség tovább nőtt, ezzel egy úgynevezett negatív demográfiai fázisba lépve. Ez azt jelenti, hogy a több ember már nem eredményez arányosan gyorsabb növekedést, ugyanakkor a bolygóra nehezedő nyomás ettől függetlenül folyamatosan fokozódik, különösen azért, mert az emberiség a fosszilis energiahordozók segítségével mesterségesen növelte az eltartóképességet.

Ez a modell azonban komoly mellékhatásokkal jár: a kutatás szerint a globális vízhiány súlyosbodása, az állatpopulációk drasztikus csökkenése és az éghajlatváltozás mind összefüggésben áll azzal, hogy az emberiség túlfogyasztja a rendelkezésre álló erőforrásokat. A fosszilis energiák nemcsak ideiglenesen teszik lehetővé a nagyobb népességet, hanem hozzájárulnak azoknak az ökológiai rendszereknek a felborulásához is, amelyekre maga az emberi élet is épül.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a bolygó életfenntartó rendszerei már most is komoly terhelés alatt állnak, és ha nem történik gyors és átfogó változás az energiafelhasználásban, a földhasználatban és az élelmiszer-termelésben, akkor emberek milliárdjai nézhetnek szembe egyre instabilabb jövővel.

A folyamat ugyanakkor nem visszafordíthatatlan: kisebb népesség és alacsonyabb fogyasztás mellett mind az emberiség, mind a bolygó számára kedvezőbb egyensúly lenne elérhető.

Az Environmental Research Letters hasábjain megjelent tanulmány ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az ilyen modellek szükségszerűen becslésekre épülnek, és számos változót nem lehet teljes pontossággal figyelembe venni, ráadásul az eltartóképesség kérdése komoly etikai dilemmákat is felvet, hiszen a világ különböző részein élő emberek erőforrás-felhasználása és lehetőségei jelentősen eltérnek, így a probléma kezelése nem csupán tudományos, hanem társadalmi szinten is rendkívül összetett feladat.

(Forrás: Science Alert, fotó: Unspalsh)

Ez is érdekelhet:

Tényleg kolonizáljuk a Holdat? Az emberi test számára ez maga a pokol A Holdon való tartós jelenlét egyszerre ígér lenyűgöző élményeket és komoly megpróbáltatásokat, hiszen az emberi szervezet határait feszegeti.

Idegen megastruktúrák nyomában: új kutatás szerint fizikailag is megvalósíthatók lehetnek a csillagléptékű építmények Egy friss kutatás szerint a csillagok energiáját hasznosító vagy akár teljes naprendszereket mozgató idegen megastruktúrák nemcsak elméletben létezhetnek.

Megfejtették a Hold 60 éves rejtélyét: kiderült, mi korbácsol különös mágneses lökéshullámokat az égitest felett Hat évtized után végre pontot tettek a kutatók az egyik legizgalmasabb űrkutatási rejtély végére. Kiderült, mi okozza azokat a különös mágneses lökéshullámoka a Hold felett. Az új felfedezés nemcsak a múlt kérdéseire válaszol, de alapjaiban változtathatja meg azt is, amit az égitest és a napszél kölcsönhatásáról eddig gondoltunk.