Felszállt a párizsi olimpián egy légitaxi, csak nem a tervek szerint

2024 / 08 / 09 / Bobák Zsófia
Felszállt a párizsi olimpián egy légitaxi, csak nem a tervek szerint
A Volocopter régóta tervezte a légitaxijai bemutatását a párizsi olimpia ideje alatt, de a bemutatkozás felemásra sikeredett.

A német Volocopter évek óta készült arra, hogy a légitaxi-szolgáltatásának első bemutatkozó fázisát a 2024-es párizsi olimpia alatt kezdje meg, ahol a tervek szerint különböző helyszíneken felállított vertiportok, azaz eVTOL-állomások várták volna az utasokat, többek között egy látványos megálló is a Szajna-folyón. A cég júliusban megkapta az erre vonatkozó engedélyt a francia kormánytól, ennek értelmében a VoloCity nevű járművük szállíthatta volna napközben, 8-tól 5-ig, óránként kétszer és egyelőre ingyen az embereket és a vertiportok az olimpia befejezése után is üzemeltek volna, egészen december végéig.

A Volocopter járműve végül valóban a magasba emelkedett az olimpia ideje alatt, augusztus 8-án, de közel sem úgy, ahogy azt elképzelték.

A cég által megosztott fotókon látható, ahogy több eVTOL is várakozik a Saint-Cyr-l'École-ban található repülőtéren, köztük egy VoloCity is, de azt már nem részletezték, hogy végül melyik modell, illetve prototípus repült. A gép mindenesetre pilótával a fedélzetén tette meg demonstrációs útját, viszont csak a Groupe ADP által épített vertiport közelében, a Szajnán és más párizsi helyszíneken lévő állomásokra nem jutott el, valamint az olimpiára látogató utasokat sem szállíthatta.

Az ok a változtatás mögött egy későn érkező hajtómű, ami nem tudtak időben validálni, így a VoloCity végül nem jutott hozzá a kellő engedélyekhez. A problémát Dirk Hoke-nak, a cég vezérigazgatójának elmondása szerint egy amerikai beszállító okozta: a hajtómű működésében az európai ellenőrzési szervek tesztjei során kismértékű vibrációt detektáltak, ezért az amerikai cégnek kellett néhány változtatást eszközölnie, de a beszállító késve küldi vissza a berendezéseket Franciaországba.

A nagy figyelmet keltő párizsi bemutatkozásról emiatt lecsúszott a Volocopter, az első tesztet Saint-Cyr-l'École-ban tartották meg, viszont ezzel kezdetét vette az a validációs fázis, ami már a kereskedelmi szolgáltatásnak készíti elő az utat. A teszt vasárnap, majd az olimpia után is folytatódik és a Szajnán található vertiportról való felszállás továbbra is tervben van - ezt szeretnék még idén, a Notre Dame megnyitása előtt kivitelezni.

(Fotó: Volocopter)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.