Alon Gal, a cyberbiztonsággal foglalkozó Hudson Rock alapítója azt írta Twitteren, hogy tavaly év elején juthattak hozzá az illetéktelenek a több mint félmilliárd felhasználói azonosító - telefonszám pároshoz. Gal szerint a legmagasabb számú fiókok, amik a listában szerepelnek, 2019. május 25-én jöttek létre, így valószínűleg akkori adatokat tartalmaz az adatbázis. Ahogyan arra a kutató emlékeztet, a TechCrunch 2019 szeptemberében már beszámolt egy hasonló, több mint négyszázmilliós szivárgásról, de a Facebook akkor azt állította, hogy az adatok régiek, és augusztusban befoltozták a lyukat, ráadásul az érintett szerveren "csak" 220 millió bejegyzés volt található.
A Gizmodo híréből az is kiderül, hogy a telefonszámokhoz a Telegram nevű, az elmúlt hetekben a Signallal együtt egyre népszerűbb üzenetküldő platformon lehet hozzájutni. A bűnözők nem vesződnek személyesen a vásárlókkal, automatizáltan szolgálják ki őket: az ember megadja, hogy milyen felhasználói azonosítóhoz szeretne telefonszámot kapni, vagy fordítva, és már jön is a számsor egy része. Aki az egészre kíváncsi, fizetnie kell. A nagy tételben vásárlók még mennyiségi kedvezményre is számíthatnak.
Az idegesítő spam hívások mellett talán a SIM-cserés támadások jelentik a legnagyobb veszélyt, ha az ember telefonszáma bűnözők kezébe kerül. Erről az egyre elterjedtebb csalásról, és arról, hogy hogyan védekezzünk ellene, mi is írtunk korábban.
(Borítókép: Markus Spiske/Unsplash)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR