Felelőtlen volt vagy hazudott Elon Musk? Esküdtszék előtt a sokmilliárd dolláros kérdés

2023 / 01 / 20 / Pőcze Balázs
Felelőtlen volt vagy hazudott Elon Musk? Esküdtszék előtt a sokmilliárd dolláros kérdés
Megkezdődött a Tesla vezetőjének a pere, amelyben azzal vádolják, hogy a saját befektetőit tette tönkre egy Twitter-bejegyzéssel, ami először megnövelte, majd lecsökkentette a cég részvényeinek az értékét.

"Azon gondolkozom, hogy magánkézbe vegyem a Teslát 420 dolláros árfolyamon. A pénz megvan rá." - írta Elon Musk 2018. augusztus 7-én, majd ezzel folytatta: "A részvényesek vagy eladnak 420-on, vagy megtartják a részvényeket és magántulajdonosok lesznek". Az akkor a hatvanas évei közepén járó Glen Littleton komolyan vette Musk szavait és eladta az értékpapír-pozíciói javát, hiszen korábban arra fogadott, hogy a jövőben ennél lényegesen nagyobb értéke lesz a cég papírjainak. Ennek hatására az ügyvédei szerint elvesztette élete szinte összes megtakarítását, körülbelül három és félmillió dollárt. Közben a részvények ára először meredeken megemelkedett, majd, miután kiderült, hogy a hír nem igaz, lezuhant.

Később a férfi osztályos keresetet nyújtott be, hogy vele együtt más befektetőket is kártalanítania kelljen Musknak,

akit egyébként a felelőtlen és valótlan Twitter-üzenetéért korábban már az amerikai Tőzsdefelügyelet is meg akart bírságolni, ám végül peren kívül megegyeztek egy negyven millió dolláros büntetésben. Egy San Franciscó-i esküdtszéknek most arról kell döntenie, hogy Musk szándékosan osztott-e meg hamis információkat, hogy ezzel manipulálja a részvények árát; a bejegyzései valóban megnövelték-e a papírok értékét; és ha igen, mennyivel - írja a TechCrunch.

Elon Musk ügyvédei azzal érvelnek, hogy a védencük igazat mondott, hiszen valóban szándékában állt kivezetni a tőzsdéről a Teslát, csak rosszul fogalmazott, amikor azt írta, hogy megvan rá a pénz. A hírhedt bejegyzést követő napokban a milliárdos elárulta, hogy több megbeszélésen volt túl a Szaúdi Szuverén Befektetési Alappal, ám a partnerei végül kitáncoltak az üzletből. A perben eljáró bíró ezzel szemben már múlt áprilisban "hamisnak és félrevezetőnek" nevezte Musk szavait. Már csak az a kérdés, hogy egyetért-e vele az esküdtszék, szándékosnak látják-e a férfi tetteit, és ha igen, mennyi kártérítést gondolnak indokoltnak. A pert indító Glen Littleton ugyan a pénzét elveszítette, de a Teslába vetett hitét nem: "Máig hiszek a Teslában. Komolyan." - fogalmazott a tárgyalások első napján.

(Borítókép: Michael A. McCoy/Getty Images)

Elon Musk annyi pénzt veszített egy év alatt, hogy azzal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe A Tesla és a SpaceX tulajdonosa 2021 végén 320 milliardos vagyonával még minden idők leggazdagabb emberének számított, azóta viszont nagyot fordult vele a világ.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.