Félelmetesen ügyesen veszi az akadályokat ez a kínai robot 2025 / 03 / 12 / Bobák Áron

Ha valaki figyelemmel követi a robotikai híreket, könnyen az a benyomása támadhat, hogy a kínai robotikai vállalatok között egyfajta különverseny folyik azért, hogy ki tud ügyesebb robotot építeni: az utóbbi időben előbb az Unitree, majd a Deep Robotics tarolta le az internetet a félelmetesen ügyes robotjairól készült videókkal, most pedig a szencseni LimX Dynamics állt elő egy videóval "robotakrobatika" témakörben. A Tron1 névre keresztelt robotnak ugyan nem négy, hanem csak két lába van, de így is rendkívül ügyesen boldogul bármilyen terepen: az akadályokat például úgy ugorja át, ahogy egy ember, de az sem okoz neki problémát, ha erősen meglökik, miközben éppen a lépcsőn megy le. A Tron1 különlegessége, hogy cserélhető lábvégekkel rendelkezik, a kerekek helyére talpak valamint lekerekített lábak is kerülhetnek, a robot pedig automatikusan alkalmazkodik a különböző típusú végtagokhoz. A Tron1-et tavaly októberben mutatták be, jelenleg pedig már előrendelhető a gyártó honlapjáról 15 ezer dollárért, vagyis körülbelül 5,5 millió forintért. (IE)
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.