Ezzel a szolgáltatással az összes mesterséges intelligencia chatbotot elérhetjük egy helyen

2023 / 08 / 29 / Pőcze Balázs
Ezzel a szolgáltatással az összes mesterséges intelligencia chatbotot elérhetjük egy helyen
A Poe nevű szolgáltatás mostantól a két nagy mobil platform mellett Mac alkalmazásként is elérhető, és a segítségével nem csak egy helyről irányíthatjuk, de egyetlen előfizetési díjjal fedezhetjük az MI-k használatát.

Amint arra a The Verge cikke emlékeztet, a Poe-t a Quora nevű fórum alapítói indították el, azzal a céllal, hogy valami hasonlót hozzanak létre, mint ami a weboldalaknak a webböngésző. Vagyis nem egy újabb generatív mesterséges intelligenciát fejlesztettek ki, hanem egy platformot, amin keresztül elérhetjük azokat. Az, hogy mennyire jönnek be a számításaik, majd kiderül, hiszen még most sem teljesen egyértelmű, hogy az lesz-e inkább a meghatározó, hogy a meglévő szolgáltatásainkba, programjainkba épül be egyre jobban az MI, vagy hogy közvetlenül MI-szolgáltatásokhoz fordulunk azért, amit korábban egy-egy programban végeztünk el. Egyelőre mindkét felhasználási módra akad példa, szép számmal.

A Poe használata egyszerűbb nem is nagyon lehetne: regisztrálunk, belépünk, majd kiválasztjuk a használni kívánt szolgáltatást, és elkezdjük a csetelést.

Ezt ráadásul mostantól a web mellett Android és iOS alkalmazással, és natív, azaz telepíthető macOS programmal is megtehetjük. A Poe-n keresztül elérhetjük a 3.5-ös, és a 4-es ChatGPT-t, de akár a Meta által létrehozott Llama 2 modellt is. Ami a professzionális felhasználók számára vonzó lehet, hogy havi húsz dollárért minden, a rendszer számára hozzáférhető botot használhatunk, a fizetőseket is. Emellett újdonság, hogy egyetlen bottal több, párhuzamos beszélgetést is folytathatunk.

Szintén az MI-ökoszisztéma finomhangolásával, fejlődésével kapcsolatos hír, hogy az OpenAI tegnap bejelentette, hogy elkészült a ChatGPT vállalatoknak szánt verziója. Ezt saját adatokon lehet edzeni, a nagyvállalati elvárásoknak megfelelő adatvédelemmel, ami valószínűleg elősegíti, hogy az eddig óvatoskodó cégek is elkezdjék a kísérletezést az MI-vel. Egy most publikált amerikai kutatás szerint azok közül, akik hallottak már a ChatGPT-ről, csak minden negyedik válaszadó használta valaha a szolgáltatást. Igaz, minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy próbálgatta a platformot.

(Borítókép: Getty Images)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.