Ez a robot úgy pacsizik, mint egy kutya, de úgy ugrik, mint egy szöcske

2024 / 09 / 19 / Bobák Áron
Ez a robot úgy pacsizik, mint egy kutya, de úgy ugrik, mint egy szöcske
A németjuhászról mintázott Tecno Dynamic 1 egészen engedelmes jószág, hiszen egy kézmozdulatunkra fekszik, pacsizik vagy fordul meg, de a leginkább akkor lepődtünk meg, amikor ugrott egyet.

Robotkutyákkal már tele van a padlás, a Tecno Dynamic 1 mellett mégis nehéz lett volna egy szemrebbenés nélkül elsétálni a berlini IFA kiállításon, hiszen a kínai cég németjuhászról mintázott négylábú robotja egészen pazar kis bemutatót tartott a képességeiről a standon összedobott ideiglenes kennelben. Az idén februárban bemutatott robotkutya egyik különlegessége, hogy hangutasítások és az okostelefonunk mellett akár gesztusiranyítással is vezérelhető, így egyetlen kézmozdulatunkra fekszik, forog, ugrik vagy pacsizik. A Dynamic 1 másik látványos tulajdonsága, hogy a gyártó szerint 45 Nm/kg nyomatékkal rendelkezik, aminek köszönhetően nem csak a lépcsőn tud könnyedén felmenni, de ahogy az a lenti videóban is látható, hatalmasat is tud ugrani.

A robotkutya tájékozódási képességei is igen fejlettek, hiszen az infravörös és optikai szenzoroknak, az Intel D430 mélységérzékelő kamerájának valamint az AI Hypersense Fusion névre keresztelt rendszernek köszönhetően képes felismerni és kikerülni az akadályokat akár 13 km/h-s sebességnél is. A robotkutya 15000 milliamperórás akkumulátora elvileg másfél óra üzemidőt tesz lehetővé, viszont mivel az akkumulátor cserélhető, így gyakorlatilag folyamatosan lehet használni töltési szünetek nélkül is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Dynamic 1 valaha boltokba kerül-e, hiszen a Tecno bevallottan elsősorban technológiai demonstrációnak szánta a robotot, de a fejlettségi szintjét látva nyilvánvalóan lenne keresnivalója a piacon.

(Fotó/Videó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Akár a gyerekek felügyeletét is rábízhatjuk az LG új, ChatGPT-vel ellátott robotjára A Self-Driving AI Home Hub tulajdonképpen egy kerekeken guruló hangasszisztens, amely képes vezérelni az okosotthon-eszközeinket, válaszolni a kérdéseinkre vagy akár komplett történetet kanyarítani egy rajz köré.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Speciális akkumulátortípus taszíthatja le a trónról a lítiumion-akkumulátorokat
Speciális akkumulátortípus taszíthatja le a trónról a lítiumion-akkumulátorokat
Az akkumulátorok kalciumot tartalmaznak.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.