Az 1950-es években tárták fel a régészek azt az olasz sírhelyet, amelynek mélyén ókori edényeket találtak rejtélyes, ragacsos anyaggal az aljukon, amiről a vizsgálatok ellenére sokáig nem tudták eldönteni, hogy mi is lehet valójában. A titok nyitjára a közelmúltban bukkantak rá a legújabb spektroszkópiás elemzési módszereknek köszönhetően, és, ahogy az eredményekből kiderült, egy hétköznapi, bár az ókorban rendkívüli becsben tartott élelmiszer bújt meg a korsók belsejében.

A korsókat egy görög sírból gyűjtötték be 1954-ben az olaszországi romvárosban, Paestumban, ami Pompeii-től nem messze található. A bronzból készült edények alján furcsa, narancsszínű, ragadós anyag gyülemlett fel, amelyről azt feltételezték a kutatók, hogy egykoron méz lehetett, de a kezdeti vizsgálatok alapján nem tudták egyértelműen kideríteni a mibenlétét, az elemzések során ugyanis nem mutattak ki a szénhidrátokat az összetevők között. Az elkövetkező évtizedekben több kutatócsoport is újra és újra elvégezte a vizsgálatokat, de arra jutottak, hogy a titokzatos anyag inkább valamilyen állati vagy növényi eredetű zsír lehet, amelyet pollenek és rovarok szennyeztek be. A legfrissebb elemzések során spektroszkópiás méréseket, és más technikákat is bevetettek a siker érdekében, és végre valóban a nyomára akadtak a megfejtésnek:

a korsók tényleg mézet rejtettek magukban.

A maradványok összetevői között többek közt cukrot és méhpempő-fehérjéket detektáltak, és az ősi anyag “vegyi ujjlenyomata” nagyon hasonló volt a modern méz és méhviasz összetételéhez.

A mézet annak idején valószínűleg az isteneknek ajánlották fel - ez lehetett az oka, hogy a szentélyben helyezték el -, mivel a mézet akkoriban nem csak édesítőszerként és kozmetikumokban használták, hanem a halhatatlanság szimbóluma is volt, amellyel a felsőbb erőknek áldoztak.

(Fotó: Journal of the American Chemical Society 2025, DOI: 10.1021/jacs.5c04888)