Tim Waring és Zachary Wood, a Maine-i Egyetem kutatói, úgy vélik, hogy az egyének szintjéről lassan „szuperorganizmus-szerű” kulturális csoportok felé mozdulunk, kicsit úgy, mint a hangyák vagy a méhek.

„Az emberi evolúció sebességet váltott” – mondja Waring.

Szerinte ezt a történelem is alátámasztja: a földműveléstől az utakon és vízvezetékeken át a védőoltásokig, ma pedig a személyre szabott génszerkesztésig minden lépcsőfok kulturális újításokból nőtt ki. Wood sommásan fogalmaz:

„A kulturális evolúció megeszi reggelire a genetikai evolúciót.”

A kultúra ráadásul gyakran előreszalad a természetes szelekcióhoz képest: ma már az emberek több mint háromnegyede szemüveget hord, és az USA-ban körülbelül minden harmadik szülés császármetszés. Mindez a „hagyományos”, genetikai evolúciós vektorok alapján önmagában elképzelhetetlen lenne. A járvány idején pedig a társadalmak „nemzeti immunrendszerként” viselkedtek.

A szerzők ugyanakkor óvnak a felsőbbrendűségi érvektől: nem az a lényeg, melyik társadalom a „jobb”, hanem az, hogyan működik maga a mechanizmus. Most matematikai és számítógépes modellekkel tesztelik az ötletet; ha igazolódik, egyre inkább közösségeink ereje és alkalmazkodóképessége határozhatja meg az egyén – és a faj – jövőjét.

(Kép: Pixabay)