Engedélyt kapott a magániskola, ahol napi két óra a tanítás, AI-alapú tantervvel, feladatokkal és visszajelzésekkel

2024 / 12 / 27 / Pőcze Balázs
Engedélyt kapott a magániskola, ahol napi két óra a tanítás, AI-alapú tantervvel, feladatokkal és visszajelzésekkel
Arizona állam oktatási bizottsága engedélyezte, hogy az Unbound Academy megnyissa a negyediktől nyolcadik osztályig, kizárólag online, nagyrészt AI-alapon működő iskoláját.

A Gizmodón olvasható hír szerint az intézményben mindössze napi két órát kell hagyományos értelemben vett tanulással tölteni, ezt pedig egy mesterséges intelligencia irányítása teszik majd a diákok. A tananyagot olyan szervezetektől szerzik be, mint az IXL és az Európában is ismert Khan Academy. "Az Unbound Academy azon az elven alapul, hogy minden gyermek megérdemli a személyre szabott és lebilincselő oktatáshoz való hozzáférést. A technológia és az innovatív tanítási módszerek erejét felhasználva olyan környezetet teremtünk, ahol a diákok kiteljesedhetnek" - fogalmaz a pályázat.

"A hagyományos oktatási rendszer hosszú ideje nem hatékony és nem személyre szabott, ami csökkenti a tanulók lelkesedését – és ez így van az ipari forradalom óta.

Filozófiánkat, amelyet kétórás tanulási modellnek nevezünk, jelenleg az austini Alpha magániskolákban alkalmazzuk, és egy transzformatív megoldást kínál ezekre az általános problémákra. Az AI-technológia és a személyre szabott tanulás alkalmazásával a modell lehetővé teszi, hogy a diákok napi két órában elsajátítsák az alapvető akadémiai ismereteket, a fennmaradó iskolai időt pedig az élethez szükséges készségek fejlesztésére és személyes érdeklődési területeik felfedezésére fordíthassák" - folytatódik a szöveg. A hagyományos tantárgyakban nyújtott teljesítményüket egy mesterséges intelligencia elemzi, ami nem csak a válaszokra, de még azoknak az érzelmi töltetére is figyel, hogy a megfelelő nehézségű feladatokat adja fel, így elkerülje az unalmat vagy a frusztrációt. Az Unbound Academy állítása szerint így kétszer olyan gyorsan haladnak, mint a hagyományos iskolákban tanulók, kevesebb idő ráfordításával.

A maradék időben a gyerekek a pénzügyi tudatossággal, a személyes célok kijelölésével, vagy akár a nyilvános beszéddel kapcsolatban mélyíthetik el a tudásukat. Hogy a szerződéses iskolaként (ún. charter schoolként), azaz nem a megszokott módon, de mindenki számára nyitottan működő intézmény milyen sikereket fog így elérni, illetve milyen hatással van a diákok értelmi és érzelmi fejlődésére a modell, remélhetőleg a jövőben kiderül.

(Borítókép: Joshua Hoehne/Unsplash)

A NASA agyhullámokat monitorozó módszerével kezdenek tanítani egy magyar iskolában A neurofeedback története, amit eredetileg pilóták és űrhajósok kiképzésére használtak, hosszú múltra tekint vissza. A technika az idegrendszer önszabályozását segíti elő.


Fedezze fel a teljesen elektromos Porsche Macant! Tegye egyedivé, konfiguráljon most!
Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít. Az új modell mindenhol hirdeti a megújulás diadalát.
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Túrázóknak és a világvégére készülőknek is érdekes lehet a kínai Unihertz beszédes nevű mobilja, a Tank 3 Pro, amibe az óriási akkumulátor mellé még egy beépített projektor is belefért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.