Először indították be a Stratolaunch hiperszonikus járművét

2024 / 03 / 11 / Bobák Zsófia
Először indították be a Stratolaunch hiperszonikus járművét
A cég nem árulta el, hogy a jármű pontosan milyen tempóra gyorsult, de elmondásuk szerint megközelítette a Mach 5-ös sebességet.

A Stratolaunch céget a Microsoft társalapítója, Paul Allen és Burt Rutan hozta létre 2011-ben azzal a céllal, hogy légi járművek nagysebességű tesztjéhez szükséges szolgáltatást nyújtsanak az ügyfelek számára. A cég ennek érdekében építette meg a Scaled Composites együttműködésével a Roc teherszállító repülőgépet, ami hatalmas méretéről lett ismert: a gép 117 méter széles, hat darab Boeing 747-es hajtóművel van felszerelve és szállítási kapacitása 226 796 kg. A duplatörzsű repülőgép a legnagyobb szárnyfesztávolságú repülőgép, ami jelenleg működik és már 14 alkalommal emelkedett a magasba a különböző tesztek során.

A legutóbbi alkalmakkor a Roc a Talon-1-es modellt szállította, ami a Stratolaunch hiperszonikus programjának második tesztjárműve és a Talon-0-val ellentétben már hajtóművet is tartalmaz. A Talonokkal a cég a Roc hiperszonikus járművek szállítására és kibocsátására való alkalmasságát vizsgálta, egyúttal előkészíti a terepet a Talon-2 platform számára, ami a tervek szerint már egy újrafelhasználható hiperszonikus jármű lesz. A Talon-1 még nem újrafelhasználható, így a próba végén a Csendes-óceánban landolt. A tesztről a Stratolaunch közzétett ugyan egy videót, de a Talon teljesítményével kapcsolatban nem árult el pontos részleteket, csak annyit, hogy a jármű sebessége megközelítette a Mach 5-öt, azaz majdnem hiperszonikus sebességre gyorsult. A Talon-2 első repülésére még ebben az évben sor kerülhet.

A Stratolaunch a járművet nem katonai célokra fejleszti, de a hiperszonikus járművek tesztelése a védelmi erők számára is hasznos lehetőséget biztosít, ezért a Talont is belefoglalják a Mach-TB (Multi-Service Advanced Capability Hypersonic Test Bed) programba, aminek célja a hiperszonikus technológia fejlődésének elősegítése és az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése.

(Fotó: Stratolaunch)

A Stratolaunch Roc, a világ legnagyobb repülőgépe, mérföldkőnek számító teszten van túl A Stratolaunch Roc gépe először szállított rakományt.


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.