Először filmezték le a világ egyik legnagyobb jéghegyét

2023 / 03 / 17 / Bobák Zsófia
Először filmezték le a világ egyik legnagyobb jéghegyét
Így néz ki élőben egy London-területű jéghegy, ami nemrégen szakadt le egy selfjégről.

Az A-81-es jéghegy az egyik legnagyobb kiterjedésű úszó jéghegy a világon, bár a csúcstartó, az A-76A jóval nagyobb nála: utóbbi 135 kilométer hosszú és 25 kilométer széles és kiterjedése körülbelül duplája a 1550 négyzetkilométeres A-81-nek. Az A-81 januárban szakadt le a Brunt selfjégről, amelyről rendszeresen törnek le kisebb-nagyobb darabok, de a mostani különleges eset volt, a jéghegy keletkezését ugyanis egy hatalmas repedés továbbhasadása okozta, amelynek során a Chasm 1 törésvonal végleg egybeforrt a Halloween-töréssel. Ez az esemény a Brunt selfjeget destabilizalhatja, ami kockázatot jelent a British Antarctic Survey (BAS) Halley VI kutatóállomása számára, amelynek moduljait éppen a törésvonal fejlődése miatt kellett nemrégen átköltöztetni jelenlegi helyére.

Mikor a nyári antarktiszi szezonról hazafelé tartó kutatók elhaladtak az A-81 fölött, első ízben sikerült lefilmezniük a jéghegyet, amit róla leszakadó, kisebb jéghegyek csapata kísér útján. Szintén a BAS kutatóinak jóvoltából készültek felvételek még januárban az A-76A-ról is, amelyet az RRS Discovery hajó fedélzetéről örökítettek meg. A hajón utazó tudósok elsődleges célja a környező vizekből gyűjtött minták elemzése volt, amiből a jéghegynek a környezetre gyakorolt hatását igyekeznek felmérni.

(Fotó: Chris Auckland/British Antarctic Survey)


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
Az Alpokban kirándult, 280 millió éves elveszett világot fedezett fel
Az Alpokban kirándult, 280 millió éves elveszett világot fedezett fel
Olyan ősi ez az ökoszisztéma, hogy még a dinoszauruszok előtti időből származik.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.