Elon Musk meggondolta magát, továbbra is ingyen biztosítják a Stralinket Ukrajnának

2022 / 10 / 16 / Bobák Áron
Elon Musk meggondolta magát, továbbra is ingyen biztosítják a Stralinket Ukrajnának
Elon Musk szokásához híven a Twitteren jelentette be, hogy korábbi kijelentésével ellentétben a SpaceX mégsem kér pénzt azért, hogy Ukrajnában elérhető legyen a Starlink műholdas rendszer, ehelyett azt a jövőben is ingyen és bérmentve bocsátják az Oroszország által februárban megtámadott ország rendelkezésére.

"A pokolba is… bár a Starlink továbbra is veszteséges, miközben más cégek dollármilliókat kapnak adófizetői pénzekből, mi továbbra is ingyen segítjük az ukrán kormányt" - írta bejegyzésében Musk, ami arra utal, hogy a cég visszakozott a korábbi álláspontjához képest. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a SpaceX nemrég levélben fordult a Pentagonhoz, amellyel azt szerették volna elérni, hogy a jövőben az amerikai kormány finanszírozza a Stralink ukrajnai üzemeltetését, ami a cég számításai szerint a következő 12 hónapban a 400 millió dollárt is elérheti. "A SpaceX nem kéri az eddigi költségek megtérítését, de nem is finanszírozhatja a végtelenségig a meglévő rendszert és küldhet több ezer további terminált, amelyek adatforgalma több mint százszor akkora, mint egy átlagos háztartásé" - írta pénteken Musk a Twitteren arról, hogy miért nem finanszírozzák tovább a Starlink ukrajnai üzemeltetését.

Musk kijelentéseit több ukrán állampolgár is értetlenkedve fogadta, akik a Twitteren egymás után osztották meg, hogy a saját pénzükből fizették ki a Starlink használatához szükséges antennákat, és a rendszer használatáért is ugyanakkora havidíjat fizetnek, mint az Európa más országaiban élő felhasználók. Musk állítása szerint a SpaceX júliusig több mint 15 ezer terminált küldött Ukrajnába, az egész projekt pedig eddig több mint 80 millió dollárjába került a cégnek. Azt ugyanakkor már áprilisban is lehetett tudni, hogy a terminálok egy részét nem ingyen szállították le, ugyanis a Pentagon mintegy 1300 antennáért 10 millió dollárt fizetett a SpaceX-nek. A Bloomberg információi szerint Lengyelország ennél is jóval több, 11 ezer antennát adományozott Ukrajnának, noha az nem világos, ezek az antennák beleszámítanak-e a Musk által említett mennyiségbe.

Egy dologban ugyanakkor mindenki egyetért: a Starlink stratégiai szempontból létfontosságú az ukrán hadseregnek.

A SpaceX mindössze néhány nappal a háború kitörése után, február végén jelentette be, hogy az ostrom alatt álló kelet-európai országban soron kívül teszik elérhetővé a jelenleg mintegy 2300 műholdat számláló Starlink használatát, miután erre az ukrán kormány kifejezetten megkérte őket. A cég nem sokat tétovázott, hiszen két nappal később már meg is érkeztek az országba az első antennák, amelyekre a műholdas internet használatához van szükség.

A Starlink az elmúlt hónapokban jó szolgálatot tett Ukrajnának, akik a rendszer segítségével nem csak a háború miatti internetkimaradásokat tudták ellensúlyozni, de olyan területeken is hozzáfértek a világhálóhoz, ahol eleve nem is volt lefedettség - utóbbi hadászati szempontból kulcsfontosságú volt, hiszen jelentősen javította az ukrán hadsereg kommunikációs képességeit. Az elmúlt időszakban ugyanakkor olyan hírek érkeztek az országból, hogy a rendszer kritikus pillanatokban "katasztrofális" leállásokat produkál, amelyeket az oroszoktól visszafoglalt területeken tapasztaltak az ukrán katonák. Ezzel együtt azt az ukránok is elismerik, hogy a Starlink kulcsfontosságú részét képezi az infrastruktúrájuknak, ezt Mihail Fedorov, az ország miniszterelnök-helyettese is többször megerősítette Twitteren. Musk ennél is tovább ment, és egy másik bejegyzésében azt állította, hogy a SpaceX-é az egyetlen olyan kommunikációs rendszer, ami a frontvonalon is működőképes maradt, annak ellenére, hogy az oroszok folyamatosan támadják a Starlinket.

Mindeközben azonban Musk a Twitteren elég rendesen összeveszett az ukrán vezetéssel, miután a világ leggazdagabb embere egy olyan bejegyzést tett közzé a közösségi oldalon, amelyben az Oroszország által szeptember végén annektált ukrajnai területek helyzetének rendezéséről szavaztatta meg a követőit. Musk ebben az oroszok által 2014-ben elfoglalt Krímet nagyvonalúan Oroszországnak adta, valamint felvetette annak a lehetőségét, hogy az elcsatolt területek egy ENSZ által felügyelt népszavazáson nyilváníthatnák ki, hogy melyik országhoz szeretnének tartozni, sokaknál viszont már maga az (egyébként a realitásoktól meglehetősen elrugaszkodott) ötlet is kiverte a biztosítékot. Közéjük tartozott Ukrajna nemrég menesztett németországi nagykövete, Andrij Melnik is, aki a Twitteren igen kemény szavakkal küldte el melegebb éghajlatra a SpaceX vezérét. Musk a pénteki bejelentéssel együtt erre cinikusan csak annyit reagált, hogy "ők csak követik ezt a javaslatot."

(CNBC, Borítókép: Virágágyásba telepített Starlink terminál az ukrajnai Vozelben, Fotó: Taras Podolian/Gazeta.ua/Global Images Ukraine via Getty Images)

Musk nukleáris háborútól tart, nem engedi, hogy Ukrajna használja a Starlinket a Krímben – állítja a politikai elemző Az ukrán hadsereg számára oly fontos rendszer a frontvonalon mostanában sokszor használhatatlan, egy politikai elemző szerint Musk döntése állhat a háttérben.


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.