Elon Musk kitáncolhat a Twitter megvásárlásából

2022 / 05 / 18 / Pőcze Balázs
Elon Musk kitáncolhat a Twitter megvásárlásából
A milliárdos azt mondta, hogy addig leállnak az akvizícióval kapcsolatos tárgyalások, amíg nem győzik meg arról a Twitter képviselői, hogy kevesebb, mint öt százalék a nem valódi felhasználók aránya a platformon. Mindezt annak ellenére állítja, hogy korábban már megállapodtak az adásvételről.

"20% kamu / spam fiók, ami a Twitter állításának a négyszerese, és még több is lehet. Az ajánlatom azon alapult, hogy a Twitter tőzsdefelügyeleti számai pontosak. Tegnap a Twitter vezérigazgatója nyilvánosan visszautasította, hogy bebizonyítsa az öt százaléknál kisebb arányt. Ez az üzlet megáll, amíg ezt nem teszi meg." - így fogalmazott a platformon a Tesla vezetője amerikai idő szerint kedd reggel. A The New York Times cikkében kiemeli: azt nem tudni, hogy a húsz százalékot pontosan honnan vette Musk.

A kocka mégsincs elvetve?

Amint arról április közepe óta többször beszámoltunk a Rakétán, Musk szeretné megszerezni a világ egyik legismertebb, ám a társainál sokkal kevésbé jövedelmező közösségi platformját. Néhány hét alatt meg is született a megállapodás: a világ leggazdagabb embere a vagyonának körülbelül az ötödét-hatodát, negyvennégy milliárd dollárt fog fizetni a cégért, amikor azt kivezeti a tőzsdéről. Ehhez a saját pénze mellett más finanszírozók segítségét is igénybe veszi. Mindezt már jelezte az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek (SEC), sőt, még azt is kikötötték, hogy a felek egy-egymilliárd dollárral tartoznak egymásnak, ha az üzlet mégsem jönne össze, ám a vállalat a szerződés szerint kényszerítheti arra Muskot, hogy megtörténjen az adásvétel, ha az ahhoz szükséges források a rendelkezésére állnak.

Késő bánat

Cikkünk írásakor a Twitter részvényei negyven dollár alatt vannak, míg a Musk által kialkudott vételár részvényenként ötvennégy dollár és húsz cent. Így természetesen többekben felmerül, hogy a milliárdos alkudozni próbál. Ezzel azonban úgy tűnik, elkésett, hiszen a szerződést aláírta, a jelek szerint szerint az ilyenkor szokásos, aprólékos vizsgálat (due diligence) nélkül. A Times szerint az üzlet meghiúsulásához nem lenne elég az sem, ha kiderülne, hogy a korábban becsültnél sokkal több a bot, vagyis a nem emberi felhasználó az oldalon. A lényeges értékcsökkenés (material adverse change) megállapításához ugyanis az amerikai bírósági gyakorlat szerint ennél komolyabb negatív változásokra volna szükség. Mindeközben Parag Agrawal, a Twitter nemrég kinevezett vezetője hosszasan taglalta, hogy a becsléseik helytállóak kell, hogy legyenek. Musk minderre egy kaki emojival reagált.

(Borítókép: Dimitrios Kambouris/Getty Images for The Met Museum/Vogue)

Donald Trump visszatérése és a rejtélyes X: nagy tervei vannak a Twitterrel Elon Musknak Az elmúlt napokban több érdekes részlet is kiderült arról, hogy mi lehet a Twitter sorsa Elon Musk irányítása alatt, aki hat év alatt csaknem megnégyszerezné a közösségi oldal felhasználóinak a számát.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.