Élőben is megmutatta magát a világ legemberszerűbb robotja 2022 / 01 / 15 / Bobák Áron

Az Engineered Arts által készített Ameca az elmúlt hetekben számos videóban tűnt fel, a múlt héten megrendezett CES szórakoztatóelektronikai kiállítás látogatói viszont már élőben is találkozhattak a robottal, amelynek gesztusai, reakciói annyira emberszerűek, amilyet korábban még nem láttunk. A robot bő egy hónap alatt is komoly fejlődésen ment keresztül, hiszen december elején még azt írtuk, hogy az Ameca nem képes kommunikálni az emberekkel, most viszont már szemmel láthatóan ez is megy neki, noha a hangjával, a kimondott szavak szájraillesztésével még kétségkívül lesz dolga a fejlesztőknek. Morgan Roe, a cég operatív igazgatója a CNetnek nyilatkozva azt is elmondta, hogy az Amecát szándékosan nem úgy tervezték, hogy teljesen embernek nézzen ki, és szerinte elsősorban kiszolgáló személyzetként tűnhet majd fel repülőtereken és egyéb olyan helyeken, ahol sok ember fordul meg. Szerinte az ilyen robotok akár már tíz éven belül a hétköznapok részévé válhatnak, az ára miatt arra viszont nem nagyon van esély, hogy Ameca és társai az otthonainkban is meg fognak jelenni a közeljövőben. (Borítókép: Ethan Miller/Getty Images)
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Profi Leica Summilux-optika, 5-szörös optikai zoom és akár 120-szoros AI-nagyítás: vége a fényképezőgép felesleges cipelésének és a lemaradt pillanatoknak, a Xiaomi és a Leica partnersége szintet lépett, a 17T Pro pedig olyan kamerát ad a kezedbe, amivel a sportakciókat és az emberi érzelmeket is profi minőségben kaphatod el, akár a pálya széléről, akár a lelátóról.
Ez az egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja a fájlok biztonsági mentésének
Ez az egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja a fájlok biztonsági mentésének
Derítsd ki, mennyire vagy biztonságban az interneten: vajon digitális erődítményt építettél magad köré, vagy itt az ideje egy alapos biztonsági frissítésnek?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.