Lenyűgöző, elképesztő és szinte lélegzetelállító. Legyünk őszinték, a tengeralattjárókra borzasztó nehéz megfelelő jelzőt találni. Eleve az is lenyűgöző dolog, ahogyan egy sok tonnás harci monstrum szinte észrevétlenül képes a víz felszíne alatt haladni.
Nem beszélve arról, hogy a tengeralattjárók közben nem gyenge sebességet képesek felvenni. Teszik mindezt erőteljes páncélba öltözve, halálos rakétákkal és egyéb távolsági fegyverekkel felszerelve. Nem véletlen, hogy egyre többen kapnak kedvet ezeknek a modelleknek az összeállításához.
Hogyha az eredeti méretekben gyakorlatilag képtelenség volna akár egyetlen tengeralattjárót is az otthonunkba költöztetni, egy-egy élethű modell viszont könnyedén helyet kaphat a dolgozóasztalunkon.
Hogyha előszeretettel figyeljük tehát a legendásnak számító vagy adott esetben a modern és újabb változatú tengeralattjárókat, akkor most kiváló lehetőségek nyílhatnak előttünk. Pláne abban az esetben, ha még a modellek összeállításának a szépsége is rabul ejtett bennünket.
Nincs is más teendőnk, mint kiválasztani elsőként azt a tengeralattjáró modellt, amelyiknek az összeállításán dolgozni szeretnénk majd. Aztán kezdődhet is a „flow állapot”, vagyis a lebilincselő hangulatot árasztó tengeralattjáró modell aprólékos összeállítása.
Az egyik legfontosabb kérdés természetesen az lesz majd, hogy melyik tengeralattjáró modell összeállításával akarunk foglalkozni legelőször. A válaszadás annál is inkább komplexebb lehet, mivel szerencsére nem kell hiányt szenvednünk a rendelkezésre álló opciók terén.
Ott vannak példának okáért a német hadsereg II. világháborús remekművei, amelyek annak idején nem akármilyen technikai felszereltséggel tartották rettegés alatt a szövetséges hadi erők tengeri flottáját azok legénységével együtt.
Természetesen nem hagyhatjuk ki a szovjet, illetve orosz modelleket sem, köztük a Kursk tragikus módon elhíresült tengeralattjáróját. Emellett pedig ott vannak még az Amerikai Egyesült Államok vagy éppenséggel Japán remekbe szabott tengeralattjárói is egyfajta alternatívaként.
Nyugodtan kijelenthető tehát, hogy nem tudunk rosszul dönteni, bármelyik tengeralattjáró modell összeállításának látunk is neki első körben.
(Szponzorált tartalom)
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR