Egy friss kutatás szerint a Szaturnusz Enceladus nevű jeges holdja hosszú távon is képes lehet fenntartani az élethez szükséges feltételeket. A felszíne alatt húzódó, globális, sós óceán ugyanis nemcsak folyékony vízzel, hanem hővel és a megfelelő vegyi anyagokkal is rendelkezik (például foszforral és komplex szénhidrogénekkel), vagyis mindazzal, ami az élet kialakulásához elengedhetetlen.
A legújabb eredmények szerint az Enceladus nem csupán a déli pólusán bocsát ki hőt, hanem az északi régióiban is, ami alapjaiban változtatja meg a holdról alkotott képet. A NASA Cassini űrszondájának adatai alapján az Oxfordi Egyetem, a Southwest Kutatóintézet és az arizonai Tucsonban található Bolygótudományi Intézet szakértői kimutatták, hogy az északi pólus sem „halott”, hanem jelentős hőáramlást mutat. Ez a felfedezés arra utal, hogy az Enceladus jóval aktívabb, mint korábban gondolták, hiszen jóval több energiát sugároz az űrbe, mint egy közönséges, passzív égitest tenné.
A hold belsejében keletkező hő fő forrása az úgynevezett árapályfűtés, amely során a Szaturnusz gravitációja folyamatosan nyújtja és préseli az Enceladust, ezzel súrlódást keltve a hold belsejében. A folyamat során keletkező hő belülről fűti az égitestet, olyannyira, hogy akár még a felszíni hőmérsékletet is növelheti. Ha ez a folyamat gyengülne vagy felerősödne, felborulna az energiamérleg, azaz az energiaveszteség és -nyereség egyensúlya, az óceán pedig vagy teljesen befagyna, vagy túlzottan aktívvá válna – mindkét esetben megszűnhetne az élethez szükséges stabil környezet.
A kutatók szerint éppen ez a hosszú távú stabilitás az, ami miatt az Enceladus a Földön kívüli élet kutatásának egyik legígéretesebb célpontja. Az északi és déli pólus közti hőeloszlás ugyanis arra utal, hogy a hold energiarendszere kiegyensúlyozott, ami lehetőséget adhat az életformák kialakulására és fennmaradására.
A Cassini adatai azt is segítettek pontosítani, milyen vastag lehet a jeges kéreg, amely elválasztja a felszín alatti óceánt az űr dermesztő hidegétől. A számítások szerint az északi pólusnál 20–23 kilométer vastag jégréteg található, globálisan pedig 25–28 kilométeres lehet az átlag. Ez valamivel mélyebb, mint korábban hitték, és kulcsfontosságú adat a jövőbeli leszállóegységek és víz alatti szondák tervezéséhez.
A szakemberek most azt szeretnék kideríteni, vajon az Enceladus óceánja már elég régóta létezik-e ahhoz, hogy benne az élet valóban kialakulhasson.
Bár a hold kora és fejlődése még nem teljesen tisztázott, a felfedezések egyre inkább megerősítik: az Enceladus nem egy fagyott, passzív jégdarab, hanem egy élő, dinamikus világ.
(Forrás: Interesting Engineering, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet:
