Elérhető az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő alkalmazása

2020 / 01 / 23 / Felkai Ádám
Elérhető az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő alkalmazása
A Vodafone Magyarország Alapítvány, a cseh Medical Information Technologies és a hazai Országos Mentőszolgálat közösen fejlesztettek külföldi minta alapján egy segélykérő alkalmazást. Az ÉletMentő névre keresztelt szoftver ingyenesen telepíthető mind iOS, mind androidos készülékeken.

Az Országos Mentőszolgálat az alkalmazást a hivatalos Facebook oldalán jelentette be. Az applikáció a keresztségben az ÉletMentő nevet nyerte, és ingyenesen letölthető mind az App Store, mind a Google Play áruházakból. Harminc megabájt körüli méretével nem is követel magának túl sok helyet.

Az alkalmazás lényegében egy gyors segélykérő szoftver, amely indítás után egy piros gomb megnyomosával aktiválható (a gombot a téves riasztások elkerülése érdekében három másodpercig kell nyomni).

Az ÉletMentő sokkal több egy sima segélyhívásnál. A program elküldi a nevünk és a pontos helyünk (amennyiben ennek használatára engedélyt adtunk) a segélykérő köpontnak, de ezt kiegészíthetjük egyéb opcionális adatokkal is, mint például a kórtörténetünk, gyógyszerérzékenységünk, és legközelebbi hozzátartozónk elérhetősége.

A szoftver a letöltés után sms-aktiválókódot küld, majd miután ennek bepötyögését követően készen áll a használatra, megadhatjuk az említett adatokat is. Ezután, ha nagy baj, csak három másodpercig le kell nyomnunk a gombot, és a GPS koordinántákhoz kiérkező egységek rögtön tisztában lesznek minden fontosabb egészségügyi előtörténetünkkel, és azt is tudni fogják, hol lehet a rokonainkat elérni.

Amíg pedig a segítség meg nem érkezik, a szoftver interaktív útmutatójával nyújt támogatást, és vezet végig az elsősegély legfontosabb lépésein.

A helyzetmeghatározó pedig nem csak a közelünkben elérhető gyógyszertárakat és kórházakat mutatja meg, de távolság szerinti növekvő sorrendben a defibrillátorokat is. Az alkalmazás Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és a szlovák hegyvidéken működik.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.