A szimulátor-rajongók legjobb barátja lehet majd az elektromágneseken lebegő VR-kapszula

2022 / 04 / 12 / Palotai Nándor
A szimulátor-rajongók legjobb barátja lehet majd az elektromágneseken lebegő VR-kapszula
A minimalista gömb voltaképpen egy lebegő szimulátor, ami minden irányba képes mozogni.

Már a küszöbön a virtuális- és a kiterjesztett valóság aranykora, ugyanis napról napra egyre több eszköz, illetve koncepció lát napvilágot. A tavalyi év végén az Ether mutatta be például a világ eddigi legvékonyabb, szinte a hétköznapi szemüvegekkel megegyező méretű VR-szemüvegét, de az ismertebb technológiai óriásvállalatok is már fejlesztik a maguk eszközeit, az Apple például alig két hete ismertette saját, AR-szemüvegekről alkotott koncepcióját.

A kísérleti berendezések közül egyesek már ennél is tovább mennek: a feltörekvő startup Mojo Lens például már a szembe helyezhető okos-kontaktlencsét fejleszti, amit ráadásul már szemmozgással is lehet irányítani. Ami azt illeti, a látáson és a halláson túl egyes fejlesztések már más érzékszerveket is célba vettek: a Meta már javában fejleszti a haptikus kesztyűjét, mely segítségével tapinthatóvá válhatnak majd a virtuális valóságban látott tárgyak is.

A VR világához kapcsolódóan nemrég egy teljesen újszerű koncepció látott napvilágot, melynek újszerűségén csak futurisztikus külseje tesz túl: az eszköz ugyanis nem más, mint egy elektromágnesek segítségével lebegő gömb, melynek szinte teljes belső felületére kivetíthető a virtuális valóságban előállított környezet.

Az Eleven fantázianévre keresztelt, csaknem két méter magas VR-kapszula különlegessége, hogy az a használóval együtt mindhárom tengelye mentén el tud fordulni, sőt, az elektromágnesei segítségével képes fel és le is mozogni, ezáltal pedig az emelkedés és süllyedés érzését, azaz gyorsulást szimulálni – számolt be róla a Yanko Design.

A három tartólábban helyet kapott elektromágnesek a kapszula lebegtetéséért, míg a körgyűrűben elhelyezettek pedig a mozgatásáért felelősek. Az eszközt megálmodó, ipari formatervezéssel foglalkozó Tai Geng szerint a mágnesek arról is gondoskodnak, hogy a fülke mozgása szinte teljesen késésmentes legyen, hiszen annak mozgását nem korlátozzák mechanikai alkatrészek.

Hasonló, minden tengelye mentén mozgó VR-fülkével már másik is kísérleteztek, az Eight360 startup NOVA platformja, illetve a Motion Systems szimulátora is mechanikus úton oldja meg a forgásokat, azonban úgy tűnik, hogy a magasságát változtatni egyik sem képes, bár abban mindkettő lekörözi az Eleven-t, hogy már létezik működő példány belőlük, míg a lebegő VR-szimulátor Eleven még csak koncepció szintjén létezik, bár annak valóban ígéretes.

A VR- és AR-technológiákról, valamint azok fontosságáról már számtalanszor írtunk oldalunkon, egyik legfrissebb, a témakörben született átfogó cikkünkben például a digitális oktatásban betöltött szerepükről, de a kiterjesztett- és a virtuális valóság a szórakoztatóipartól elkezdve a navigáción át a tervezői szektorig szinte mindenhol forradalmian új lehetőségekkel kecsegtet.

(Fotó: Tai Geng / Behance)

Tapinthatóvá teszi a hologramokat az aerohaptikus technológia Az egyszerű és külön kiegészítők viselését nem igénylő megoldás akár a különféle hőmérsékletű hologramok létrehozását is lehetővé teszi.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.