Egyre jobban látszik, mikortól tűnnek el a benzines autók

2020 / 09 / 25 / Pőcze Balázs
Egyre jobban látszik, mikortól tűnnek el a benzines autók
Gavin Newsom kaliforniai kormányzó rendeletben írta elő, hogy 2035-től az államban csak károsanyag-kibocsátás nélkül működő személyautókat lehet eladni. Vannak országok, amelyek még ennél is ambiciózusabbak.

Kalifornia nem csak egy állam az ötven közül. Negyvenmillió lakosával a legnépesebb; ha önálló ország lenne, a világ ötödik legnagyobb gazdaságát tudná magáénak, Németország mögött, de Indiát megelőzve. Ezért ahogyan például az online adatvédelem terén, úgy a közlekedésben is valószínű, hogy a teljes Egyesült Államok követni fogja az "arany állam” által kijelölt utat. A közelmúltban a Rakéta is beszámolt arról, hogy folyamatosan erdőtüzek nehezítik a helyiek életét, így alig másfél hónappal az elnökválasztás előtt érthető, hogy Kalifornia demokrata kormányzója határozott üzenettel állt a választói elé.

A TechCrunch által idézett közlemény szerint a közlekedési szektor felelős a helyi széndioxid és szénmonoxid kibocsátás több mint feléért, a szmog nyolcvan százalékáért és a dízelszennyezés majdnem egészéért. Attól, hogy csak környezetbarát autókat és kisteherautókat lehet majd kapni az államban, azt várják, hogy az üveghatású gázok kibocsátása harmadával, a nitrogén-oxidoké nyolcvan százalékkal esik vissza. Ezt követik majd 2045-re a teherautók és egyéb nehézjárművek.

Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet majd benzines autókkal közlekedni,

sőt, a használtautó-piacon továbbra is értékesíthetik majd a helyiek az autóikat, de a politikusok arra számítanak, hogy addigra mindenkinek jobban meg fogja érni, hogy zöld autóval járjon. Ehhez persze egyszerre kell majd fejlődnie az autóknak és a töltőhálózatnak is.

Bár a tizenöt évnyi távolság bátornak tűnik, vannak, akik még a kaliforniaiaknál is ambiciózusabbak: Norvégia már öt éven belül szeretné elérni ezt, de Dánia, Izland, Írország, Hollandia, Szlovénia, Svédország és Skócia is megelőzi majd a legnépesebb amerikai államot, sőt, még Németország is 2030-at említi, mint céldátumot. Franciaország és Spanyolország szintén 2035-ben, illetve 2040-ben gondolkodnak, csakúgy, mint az Egyesült Királyság, ám utóbbinál felröppentek olyan pletykák, hogy ezt a dátumot 2030-ra hozhatják előre.

(Fotó: Pixabay, Levi Bianco/Getty Images)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.