Egyik kezével a koronavírus, másik kezével a klímaváltozás ellen küzd a Bosch

2021 / 01 / 12 / Bobák Áron
Egyik kezével a koronavírus, másik kezével a klímaváltozás ellen küzd a Bosch
A klímaváltozás és a koronavírus-járvány kapcsolatáról már mi is sokszor írtunk, hiszen idén ha csak ideiglenesen is, de a világ széndioxid-kibocsátása drasztikusan visszaesett a korlátozó intézkedések hatására. A Bosch célja, hogy ez a folyamat fenntarthatóvá váljon, aminek jegyében első globális ipari vállalatként, már idén sikerült elérniük a nettó karbonsemlegességet.

Egy több mint 400 telephellyel rendelkező vállalat esetében azt természetesen lehetetlen lenne a jelenlegi feltételek mellett megvalósítani, hogy valaki nulla szén-dioxidot bocsásson ki, de ezt a Bosch különböző intézkedésekkel, például a megújuló energiába való befektetésekkel, zöld energia vásárlásával és az üzemeik energiahatékonyságának növelésével ellensúlyozza. Az idei CES-en a "Fenntartható #LikeABosch" mottó jegyében a vállalat egy újabb vállalást is bejelentett, ugyanis 2030-ig 15%-kal fogják csökkenteni a kibocsátást a teljes értékláncban, aminek jegyében - az autóipari beszállítók közül elsőként - csatlakoztak a Science-Based Targets kezdeményezéshez is. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a teljes értéklánc CO2-kibocsátásának a csökkentéséhez a beszerzéstől a termékek felhasználásáig mindenre figyelniük kell, de bizakodásra adhat okot, hogy idén már a Carbon Disclosure Project nevű nonprofit szervezet is felvette a Bosch-t az A-listájára, amelyen azok a vállalatok szerepelnek, amik aktívan tesznek a klímaváltozás megakadályozásáért.

A német vállalat számtalan különböző módon igyekszik csökkenteni a saját (és mások) széndixoid-kibocsátását, tavaly egy új startupot is alapítottak Bosch Climate Solutions néven, amelyen keresztül más társaságoknak segítenek zöldíteni a működésüket. Többek között ők értékesítik azt a felhőalapú energiaplatformot is, amely intelligens algoritmusokkal csökkenti a gépek energiafelhasználását, ezzel növel a gyártási folyamatok hatékonyságát. Ezt a platformot ma már a Bosch több mint száz telephelyén alkalmazzák, jelentős mértékben hozzájárulva a vállalat széndioxid-kibocsátásának csökkentéséhez. A vállalat emellett csak a tavalyi évben 600 millió dollárt inevsztált az elektromos közlekedés fejlesztésébe, és sorra állítják át a gyáraikat is megújuló energiára.

Az AI (mesterséges intelligencia) és az IoT (dolgok internete) kombinációjából létrejövő AIoT elég gyakran került elő az idei CES első napján, Dr. Michael Bolle, a Bosch igazgatótanácsának tagja például arról beszélt, hogy nagyon komoly hangsúlyt fektetnek erre a területre, ami az energiahatékonyság mellett a koronavírus elleni küzdelemben is kulcsfontosságú szerepet játszik. Példaként a Bosch által kifejlesztett Vivalytic platformot hozta fel: a Bosch által kifejlesztett általános diagnosztikai eszköz mostanra már arra is képes, hogy egyszerre öt mintát teszteljen, és mindössze harminc perc alatt adjon megbízható PCR teszteredményt a koronavírus-fertőzöttségről. Az újfajta tesztet a vállalat szakemberei mindössze néhány hét leforgása alatt fejlesztették ki tavasszal, és mostanra már hárommillió embert teszteltek le ezzel a módszerrel.

A bemutatón a Bosch más AIoT-megoldásokat is prezentált, amik szintén szerepet játszanak a járvány elleni küzdelemben, ilyen például a vállalat biztonsági kamerái, amelyek integrált videoelemzéssel, legfeljebb fél fok eltéréssel képesek mérni a testhőmérsékletet, és a segítségükkel hatékonyan lehet ellenőrizni az egy térben tartózkodó emberek számát is. A Bosch emellett egy olyan érzékelőt is bemutatott, ami méri a levegő relatív páratartalmát és minőségét is, ezáltal pedig képes megállapítani a levegő aeroszol koncentrációját, ami szintén fontos marker a vírus terjedése szempontjából.

(Fotó: Bosch)

További cikkek a témában:

Kalifornia nyomában Budapest az önvezető autók fejlesztésében A Bosch Budapesti Fejlesztési Központja mára az autóipari beszállító egyik legnagyobb kutatási és fejlesztési központjává nőtte ki magát, aminek meghatározó szerepe van az önvezető technológiák fejlesztésében és tesztelésében.

A Samsung bemutatott egy robotot, ami segít a mosogatásban és a takarításban is A koreai gyártó három robottal készült a CES-re, amelyek közül az egyik elhozhatja az okosotthon-készülékek következő generációját.

Öt monitort nézhetünk egyszerre a Lenovo új okosszemüvegével A ThinkReality A3 egy digitális irodát varázsol körénk bárhol, bármikor.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.