Egy új app négyszer nagyobb eséllyel leszoktat a dohányzásról, mint az általános módszerek

2020 / 10 / 01 / Perei Dóra
Egy új app négyszer nagyobb eséllyel leszoktat a dohányzásról, mint az általános módszerek
Legalábbis ezt ígéri a seattlei Fred Hutchinson Rákkutató Intézet fejlesztése: a klinikai tesztek során 2415 főt vizsgáltak, 28%-uk pedig 12 hónap elteltével sikeresen letette a cigit.

A dohányzásról való sikeres leszokás aránya nem mutat túl jó képet az Egyesült Államokban, az ugyanis mindössze hét és fél százalék a Centers for Disease Control and Prevention adatai szerint. A Fred Hutch-tanulmánya az eddigi egyik legnagyobb, legszigorúbb, szúrópróbaszerűen végrehajtott vizsgálat, amely egyszerre teszteli a telemedicina teljesítményét és az Elfogadás és Elköteleződés (ACT) terápiás módszert - mondja Jonathan Bricker professzor, a tanulmány vezetője. Hozzátette: már van bizonyítékuk a hatékonyságról, most pedig megnézhetik, hogyan terjeszthetnék el széles körben. A projektet az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet 3,1 millió dolláros támogatásával finanszírozták, valamint a héten tették közzé a JAMA Internal Medicine orvosi folyóiratban. Érdekesség, hogy amíg a dohányosok leszokását segítő alkalmazásokat több mint harminchárommillió alkalommal töltötték le az USA-ban, hatékonyságukról mostanáig csak minimális kutatást végeztek. Dr. Tim McAfee, a CDC Dohányzási és Egészségügyi osztályának egykori igazgatója szerint - aki egyébként nem vett részt a kutatásban - ez egy mérföldkőnek számító tanulmány, amely

gyors előrelépést jelent a digitális egészségügy területén, beleértve annak kritikus alkalmazását a COVID-19 világjárvány idején, segítve a dohányzó embereket a leszokásban.

A tanulmány összehasonlította az iCanQuit alkalmazás teljesítményét a QuitGuide nevű applikáció teljesítményével. A kettő alapvetően eltérő megközelítést alkalmaz az emberek dohányzásról való leszokásában. A Fred Hutch appja az ACT-t használta, amely készségeket tanít az embereknek a dohányzás késztetéseinek felismerésére és elengedésére, helyette segít arra összpontosítani, hogy mit értékelne a környezetünk - például a család-, és arra, hogy a késztetés elnyomása miként támogatja ezen prioritásokat. A Nemzeti Rákkutató Intézet QuitGuide megközelítése ezzel szemben arra tanítja a dohányosokat, hogy próbálják elkerülni késztetéseiket, melyhez észérvekkel és logikával próbálja motiválni őket. Kiderült, hogy az iCanQuit felhasználói gyakrabban és hosszabb ideig léptek kapcsolatba az eszközzel, mint a QuitGuide tesztelői. A kutatók három, hat és tizenkét hónap elteltével készítették elemzéseiket.

Egy év után az iCanQuit felhasználók huszonnyolc százaléka felhagyott a dohányzással, míg ez a QuitGuide-osok huszonegy százalékának sikerült.

Ez a különbség óriási a közegészségügy szempontjából - magyarázza Bricker. Ha százezren használnák az iCanQuit appot, akkor ez relatíve azt jelentené, hogy huszonnyolcezren leszoknának a dohányzásról. A QuitGuidehoz képest ez további hétezer fő lenne. Jo Masterson, a 2Morrow nevű egészségügyi szervezet vezérigazgatója szerint életről és halálról beszélünk, vagyis azzal, hogy ha valaki abbahagyja a cigarettázást, közvetlen környezetén is segít. A 2Morrow 2013 óta áll együttműködésben a Fred Hutch Intézettel, legfőbb küldetésük a dohányzást segítő applikációk fejlesztése. A 2Morrow ezen kívül más, az ATC-elvén alapuló digitális viselkedésmódosító eszközfejlesztéssel is dolgozik. Ügyfelei között vannak munkaadók, kormányzati szervek, egészségügyi ágazatokban tevékenykedők és néhány szolgáltató is. A nemrégiben készült tanulmány azonban teljesen független a 2Morrow-tól. A 2Morrow ugyanis létrehozza az iCanQuit app saját verzióját, míg a Fred Hutch alkalmazása jelenleg is elérhető Androidon és iOSen. Az applikáció megfelelő működéséhez szükséges kódokat az [email protected] címen lehet igényelni. Bricker korábban egyébként már végzett kísérleti tanulmányt abból a célból, hogy értékelje az ACT-intervenciós alkalmazás dohányzás leszokásánál történő használatát. Merthogy az ACT széles körben alkalmazható az emberi egészségre káros magatartásformák visszaszorítására, ideértve a dohányzást, az étkezési zavarokat, a szorongást, a depressziót, a fájdalomkezelést, valamint a veszteség feldolgozását.

(Fotó: Unsplash/Matthew_MacQuarrie)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.