Egy Mercedes lesz az első Magyarországon gyártott elektromos autó

2020 / 12 / 14 / Rácz Tamás
Egy Mercedes lesz az első Magyarországon gyártott elektromos autó
Az EQB gyártása a jövő év végén indul Kecskeméten.

A Mercedes-Benz EQB lesz az első Magyarországon gyártott, tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásban készülő jármű. A gyártásindítás tervezett időpontja 2021 utolsó negyedéve.

„A tisztán elektromos Mercedes-EQ modellek gyártásánál az egyes gyártóhelyszíneken a már meglévő infrastruktúrára támaszkodunk. A rastatti Mercedes-Benz gyárban nemrég sikeresen megkezdődött a Mercedes-Benz első tisztán elektromos kompakt SUV modelljének, az EQA-nak a gyártása. A kecskeméti gyárral pedig egy újabb gyártóhelyszínt jelenthetünk be, amely az EQB-vel elsőként kezdi majd meg egy elektromos jármű sorozatgyártását Magyarországon. Ezzel a kecskeméti üzem a Mercedes-Benz Cars globális gyártási hálózatának változatlanul fontos pillére marad” – fogalmazott üzenetében a magyarországi bejelentés kapcsán Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG igazgatótanácsának tagja, termelésért és ellátási láncért felelős vezető.

Az EQB első sorozatgyártott példánya a tervek szerint 2021 utolsó negyedévében hagyja el a kecskeméti gyártósort. (Sőt: valójában már most is készülnek az üzemben előszériás kocsik. Az EQB első prototípusait egy speciális gyártósoron, az úgynevezett „Pilot Line“-on szerelik össze, itt tervezik meg a későbbi sorozatgyártás technológiai részleteit.)

A kecskeméti gyárban már eddig is készültek zöld rendszám viselésére jogosult modellek. Idén júliusban két plug-in hibrid modell, a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake sorozatgyártása indult el az üzemben. A Mercedes rugalmas gyártási technológiájában az EQB is ugyanazon a gyártósoron készül majd Kecskeméten, mint a hagyományos és hibrid meghajtású modellek.

Az EU általános klímasemlegességi törekvéseihez igazodva a Mercedes-Benz célul tűzte ki, hogy 2039-re teljes újautó-flottája szén-dioxid-semleges legyen, de a cég tervei szerint a teljes személygépjármű-értékesítés több mint felét már 2030-ra is plug-in hibrid vagy tisztán elektromos járművek teszik majd ki.

Kapcsolódó cikkek a Rakétán:

2025-ben tényleg eljöhet a Nagy Áttörés az elektromos autók akkumulátor-technológiájában Toyota, Samsung, Volkswagen, Panasonic: csak néhány nagy név azok közül, akik ezen a technológián dolgoznak és már csak néhány év türelmet kérnek, amíg elkészül a cucc.

Egy szupergyors elektróda új fejezetet nyithat az akkumulátorok történetében A szén nanocsövön alapuló elemelektród feltalálói szerint a világ leggyorsabb eleme: az úgynevezett ultragyors elektróda ereje tízszeres, az energiatárolási képessége háromszoros, az élettartama akár ötszörös is lehet, a töltési időt pedig képes pár percre csökkenteni.

Nem a kevés lítium, hanem a kevés kobalt akaszthatja meg a villanyautó-gyártást A lítiumparát és lítiumlázat felváltotta a kobaltpara és a kobaltláz az akkumulátoriparban.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.