Egy hidrogénhajtású kamion is rajthoz áll a jövő évi Dakar-ralin

2021 / 11 / 15 / Bobák Áron
Egy hidrogénhajtású kamion is rajthoz áll a jövő évi Dakar-ralin
Az Acciona elektromos terepjárói után jövőre egy újabb alternatív hajtás mutatkozik be a világ leghíresebb tereprali-versenyén.

Az úttörő szerepet ezúttal a francia Gaussin vállalta magára, akik múlt kedden jelentették be, hogy a január 2-án kezdődő versenyen az ő üzemanyagcellás kamionjuk is ott fog állni a rajtvonalnál. A H2 versenykamion formatervét a járműdizájnban az egyik legnagyobb névnek számító Pininfarina tervezte, a hajtásról pedig a Gaussin platformja gondoskodik, amire szinte bármilyen kamion ráépíthető.

A cég által közölt gyári adatok szerint a H2 kamiont két 300 kW-os elektromos motor fogja hajtani, aminek köszönhetően a teljesítménye eléri az 517 lóerőt, a 80 kilogrammnyi hidrogénnel pedig versenykörülmények között várhatóan nagyjából 250 kilométert tud majd megtenni egy feltöltéssel. Bár ahogy a hírről beszámoló New Atlas megemlíti, a Gaussin kamionjának a teljesítménye jócskán elmarad a Kamaz vagy a Toyota járműveitől, a franciáknak így is jobb esélyük van rá, hogy értékelhető eredményt érjenek el, mint a Dakar-ralit 2017-ben megjárt Accionának. A spanyol csapat 2017-ben egy teljesen elektromos hajtású terepjáróval vágott neki a sivatagi versenynek, és bár sikerült teljesíteniük a távot, a hosszú töltési idő miatt utolsó, 58-ik helyen intették le őket. A Gaussinnak ezzel kevesebb problémája lesz, hiszen a H2-ben mindössze húsz percbe telik feltölteni az üzemanyagcellákat, igaz, ezzel még mindig jelentős időt veszíthetnek a többi versenyzőhöz képest.

A Gaussinnak ugyanakkor nem is a helyezés lesz a legfontosabb az Szaúd-Arábiában megrendezett megmérettetésen, sokkal inkább az, hogy bizonyítsák a technológia megbízhatóságát és a megszerzett tapasztalatok felhasználásával továbbfejlesszék azt. Ezekből a tapasztalatokból később még előnyt is kovácsolhatnak, hiszen a Dakar szervezői nemrég bejelentették, hogy az évtized végéig szeretnék kizöldíteni a versenyt, aminek jegyében 2030-ban már csak kibocsátásmentes járművek állhatnak majd rajthoz a Dakaron.

További cikkek a témában:

Hidrogénnel működő, önjáró utánfutók válthatják le a kamionokat a Hyundai szerint A Hyundai Trailer Drone-nak még vezetőfülkéje sincs, és egy e-Bogie nevű platformhoz kapcsolódva képes közlekedni.

Hidrogénautózás: van ennek értelme? Még épp csak elkezdtük elfogadni az akkumulátoros elektromos autók létezését, de már ott tornyosul a következő reformhullám mögöttük: a hidrogén-alapú mobilitás.

Hidrogénes, akkumulátoros vagy trolikamionoké a jövő? Az elektromos autók már itt vannak, a dízel kocsikat kitiltás réme fenyegeti számos európai városból, de vajon mi lesz a kamionokkal?


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.