Ebből a honlapból kiderül, hogy ha leásunk a lakásunkból a Föld túloldalára, hol bukkanunk ki

2023 / 01 / 20 / Felkai Ádám
Ebből a honlapból kiderül, hogy ha leásunk a lakásunkból a Föld túloldalára, hol bukkanunk ki
Legalább egyszer mindenki feltette magának a kérdést, hogy ha elkezdene ásni a talpa alatt, hova lyukadna ki – ez az ingyenes honlap épp ezt árulja el.

Személyes tapasztalataim alapján, ha Magyarországon szóba kerül, hogy hova lyukadnánk ki, ha elkezdenénk leásni a talpunk alatt, akkor jellemzően Kína szokott elhangzani válaszként. De biztos, hogy ez tényleg így van? Most végre pár kattintással kideríthetjük, méghozzá akár a pontos címünk, akár a még pontosabb koordinátáink alapján, hogy ha egyenesen átfúrnánk magunk alatt a talajt, akkor a bolygón hol lyukadnánk ki – ehhez nem is kell mást tenni, mint erre a honlapra kattintani.

A honlap működéséhez meg kell ismerkednünk egy új kifejezéssel, az antipódokkal! Az antipód a Föld felszínének azon pontja, amely átlósan ellentétes az általunk vizsgált hellyel. Egy hely antipódjainak a megtalálásához nem is kell mást tenni, mint átváltani a szélességi fokot az ellenkező féltekére, és ki kell vonni a hosszúságot 180-ból, átszámítva azt is az ellenkező féltekére. Tegyük fel például, hogy New York antipódját keressük! New York City szélessége 40,7306° É, a hosszúság pedig 74,0060° NY. Az antipódok megtalálásához a szélességi fokot átváltjuk 40,7306° D-re, és kivonjuk a hosszúságot 180-ból, ami 105,9940° K-et ad. Tehát New York antipódja valahol az Indiai-óceánban, az Antarktisz partjainál található.

New York egyébként nincs egyedül a vizes antipóddal, mivel a szárazföldi helyek antipódjainak a túlnyomó többsége az óceánban található. Valójában mindössze Argentína és Chile egyes részein akad olyan hely, ahol ha leásunk, akkor egy másik szárazföldön bukkanunk ki. Miután megadtam a budapesti lakcímemet, az esetemben is az derült ki, hogy a nyílt víz kellős közepén, valahol Új-Zéland közelében kerülnék elő. Mindez persze nem meglepő annak fényében, hogy a bolygó felszínének a nagyobb részét, 71 százalékát borítja víz.

A fenti videón például 0:24-re ugorva kapunk egy olyan képet a Földről, amelyen szinte csak vizes felület látható. Magyarán bárhol is ásunk le, fürdőnadrágot jó, ha csomagolunk.

(Kép: Pixabay/kobitriki)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.