Donald Trump elkapta a koronavírust

2020 / 10 / 02 / Bobák Áron
Donald Trump elkapta a koronavírust
A Fehér Ház orvosa helyi idő szerint csütörtök este jelentette be, hogy az amerikai elnök és felesége is megfertőződtek a Sars-Cov-2-vel.

Dr. Sean Conley a jelentésben azt írja, hogy az Donald Trump és Melania Trump jól érzik magukat, a lábadozásuk alatt pedig a Fehér Házban fognak maradni. Trump a twitteren annyit közölt, hogy ő és a first lady elkapták a COVID-19-et, így azonnal karanténba vonulnak. A Fehér Ház azóta az elnök összes programját elhalasztotta.

Ahogy arra az Axios felhívja a figyelmet, Trump megbetegedése különösen amiatt lehet problémás, mert az elnök már 74 éves, vagyis az amerikai járványügyi központ (CDC) irányelvei alapján a különösen veszélyeztetett csoportba tartozik. Bár korábban több magas rangú politikus, például Jair Bolsonaro, brazil elnök és Boris Johnson, brit miniszterelnök is elkapta a vírust, ám ők jóval fiatalabbak amerikai kollégájuknál. Johnson egyébként áprilisban több hetet töltött kórházban, ahol az intenzív osztályon is ápolták.


Donald Trump megérkezik az Air Force One-nal a Harrisburgi repülőtérre (Fotó: White House)

Trump megbetegedésének körülményeiről annyit lehet tudni, hogy néhány órával a bejelentés előtt derült ki, hogy a Fehér Ház egyik alkalmazottja, Hope Hicks tesztje pozitív lett. Az Axios szerint Hicks Trump egyik legközelebbi tanácsadója, aki többek között az Air Force One-on is együtt utazott az elnökkel. A járvány kitörése óta a Fehér Ház számos alkalmazottja fertőződött meg Sars-Cov-2-vel, többek között Robert O'Brian nemzetbiztonsági tanácsadó, de Trump tesztjei eddig rendre negatívak lettek.

Az amerikai elnököt sokan kritizálták a járvány kezelése miatt, például mert nem vezetett be elég szigorú korlátozásokat, nem volt hajlandó maszkot hordani, valamint a járvány közepén (ami mindeddig 7,31 millió embert fertőzött meg az USA-ban és több mint kétszázezer amerikai életét követelte) nagyszabású választási rendezvényeket szervezett. Egyelőre nem lehet tudni, hogy Trump megbetegedése milyen hatással lesz az amerikai elnökválasztásra, amire 32 nap múlva, november 3-án kerül sor. A választást hagyományos megelőző elnökjelölti viták közül az elsőre ezen a héten került sor Trump és kihívója, a demokrata Joe Biden között, de az elnök betegsége miatt a további vitákat minden bizonnyal el kell majd halasztani.

(Borítókép: White House)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.