Csúnyán lebuktatta saját magát UFO-ügyben az USA védelmi minisztériuma

2025 / 09 / 09 / Felkai Ádám
2024 márciusában a Védelmi Minisztérium (DoD) kiadta a Jelentés az Egyesült Államok kormányának azonosítatlan rendellenes jelenségekkel (UAP) kapcsolatos történelmi feljegyzéseiről – I. kötet című dokumentumot.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

A jelentés 32. oldalán ez olvasható: „Repülőgépipari vállalatok tagadták, hogy részt vettek volna földönkívüli űrhajók felkutatásában… Mindannyian tagadták e programok létezését, és fenntartják nyilvános állításaik igazságát.” Vagyis az AARO közlése szerint a megnevezett repülőgépipari cégek vezetőivel és technológiai igazgatóival egyeztettek, akik hivatalos, nyilvános nyilatkozatban cáfolták, hogy bármiféle „földönkívüli űrhajókat” érintő mentési vagy technológiai visszafejtési programban részt vettek volna.

Erre hivatkozva a The Black Vault a Tájékoztatáshoz való jogról szóló törvény (FOIA) alapján kérelmet nyújtott be, kérve e – titkosított és/vagy nem titkosított – nyilatkozatok nyilvánosságra hozatalát, arra alapozva, hogy a kormány már elismerte a létezésüket. Ennek ellenére a Védelmi Minisztérium a kérelmet teljes egészében elutasította. 2025. szeptember 5-én kelt végleges válaszában a minisztérium hivatala klasszikus „Glomar-választ” adott: megtagadta annak megerősítését vagy cáfolatát, hogy léteznek a kérelemre vonatkozó iratok, és különböző mentességekre hivatkozott.

A lépés így éles ellentmondást teremt: miközben a minisztérium saját jelentése megerősíti a vonatkozó feljegyzések létét, a FOIA-iroda azt állítja, hogy még csak el sem ismerheti őket.

A The Black Vault a fellebbezésében azt kéri, hogy a Védelmi Minisztérium hozza nyilvánosságra a szóban forgó nyilatkozatokat, vagy legalább készítsen részletes Vaughn-indexet, amely indokolja, miért tartják vissza ezeket. A vita tehát nem a minősített „lezuhanást követő visszaszerző” programok felfedéséről szól – hiszen épp ezek létét cáfolták már a tisztviselők –, hanem magukról a cáfolatokról.

UFO/UAP-ügyben amúgy épp ma újabb fejlemény várható: kongresszusi meghallgatásra kerül sor. Anna Paulina Luna republikánus képviselő szerint több érdekesség is el fog hangozni: eddig nem közölt anyagot is bemutatnak, szó esik egy különös, rendőrségi ügyet is érintő esetről, emellett említ egy úgynevezett „orosz programot” is; sőt, szerinte más országok – akár az orosz parlament – is napirendre vehetik az UFO-témát a jövőben. Mi természetesen össze fogjuk foglalni, mi hangzik el ezen az eseményen.

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
A zsebtolmács, ami tényleg működik: ilyen a Vasco Translator M4.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.