Csodálatot és félelmet keltett az ókori világ egyik csodája, de egy titkára csak most derült fény 2025 / 05 / 18 / Bobák Zsófia

A Parthenón hatalmas, 12 méter magas Athéné szobra Pheidiasz “legnagyobb győzelme” Juan de Lara professzor szerint, aki éveken át tartó munkával tárta fel az ókori Görögország ikonikus épületének, a Parthenónnak a titkait. Az egykori templom már csak romok formájában látható, de a kutató az Unreal Engine segítségével megkonstruálta az épület belső terének látványtervét, hogy úgy lehessen virtuálisan belépni a termeibe, mintha csak az i.e. 5. században lennénk. A bent tornyosuló Athéné szobor a 3D-s környezetben még lenyűgözőbbnek tűnik, mivel az épület megvilágítását, most először, az eredeti állapotok hű rekonstrukciója alapján alakították ki, ami pedig minden valószínűség szerint homályos, de a szobrot kiemelő fényviszonyokat eredményezett. A Parthenón egyik nagy meglepetése, hogy egy vízzel teli medencét is tartalmazott, aminek nagy szerepe volt a szobor életében: egyfelől visszatükrözte rá a fényt, másrészt a párásabb levegő biztosításával segített megőrizni a törékeny és érzékeny elefántcsontból készült szobor épségét. A videóban 1 perc 51 másodpercnél kezdődik az épület "eredeti formájának" bemutatása. (Fotó: Juan de Lara (© Delara)
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.
Az utazók új kedvence – REDMI Note 15 sorozat
Az utazók új kedvence – REDMI Note 15 sorozat
Ha van telefon, amit mintha csak a sokat utazóknak találtak volna ki, akkor az a REDMI Note 15 sorozat.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.