Izgalmasabban alakul a Boeing Starlinerének első emberes tesztje, mint amire számítottak

2024 / 06 / 19 / Bobák Zsófia
Izgalmasabban alakul a Boeing Starlinerének első emberes tesztje, mint amire számítottak
A Starlineren már öt helyen is detektáltak héliumszivárgást, ennek és más problémáknak a kivizsgálása miatt az űrkapszula tovább marad a Nemzetközi Űrállomásnál, mint tervezték. A jelenlegi tervek szerint június 26-án tér vissza a Földre két utasával együtt.

A Boeing Starlinere a jövőben szállítási feladatokat láthat el a NASA alkalmazásában, az űrhajó feladata az lesz, hogy az ISS-re tartó asztronautákat és rakományokat fuvarozza az állomásra és vissza, legalábbis akkor, ha megkapja ehhez a zöld utat az űrügynökségtől. A kapszula első emberes tesztje azonban nem egészen úgy alakult, ahogy eredetileg tervezték az indulás előtti és az azóta eltelt időben detektált hibák következményeként.

A Starliner több halasztás után június 5-én indult el az űrbe fedélzetén Sunita Williams és Barry Wilmore asztronautákkal, majd több mint egy nappal később, június 6-án, magyar idő szerint 7 óra 34 perckor dokkolt az ISS Harmony moduljához. A kapszulával kapcsolatban már indulás előtt is merültek fel problémák, először a járművet szállító Atlas V rakéta Centaur fokozatát érintő szelephiba miatt kellett elnapolni az indulást, majd időközben kiderült, hogy a kapszulán is detektáltak hibát - konkrétan héliumszivárgást fedeztek fel rajta, ami azonban nem volt olyan súlyos, hogy emiatt le kelljen fújni a missziót. A NASA szakértőinek elmondása szerint a szivárgást “kezelhető” mértékűnek könyvelték el és a számítások alapján arra juttottak, hogy összesen körülbelül öt ehhez hasonló szivárgás sem tud akadályt gördíteni a küldetés megfelelő levezénylése elé. A Starliner missziójának elmúlt 13 napja alatt végül éppen ennyi héliumszivárgást sikerült felfedezni, amelyek lehetséges, hogy összefüggésben állnak a hajtóművek átmeneti meghibásodásával. A manőverezést segítő hajtóművek közül néhány még a dokkolás előtt állt le, de a nehézségeket könnyen elhárították, miután az öt problémás hajtóműből négyet újra működésre bírtak rövid időn belül. A héliumszivárgás pontos okát egyelőre nem tudták meghatározni, erre akkor kerülhet majd sor, miután a Starliner hazatért és alapos vizsgálatoknak vetették alá.

A visszafelé tartó út során a héliumellátással kapcsolatos problémák nem fognak olyan komoly gondot okozni, ami veszélyeztetné az asztronautákat és a missziót, sőt, az ISS-nél töltött napok alatt a három nagyobb és két kisebb szintű szivárgás esetében összeségében csökkenést detektáltak, a hajtóművek pedig megfelelően működnek. A NASA keddi tájékoztatóján elmondták: a Starliner hazatérését jelenleg június 26-ára tűzték ki, ekkor landolnak majd a kapszulával az asztronauták White Sandsben, bár az időpont az időjárás és más faktorok függvényében még változhat. Williams és Wilmore így közel háromszor annyi ideig állomásozik az ISS-en, mint ahogy tervezték, ez alatt a Starliner ellenőrzését és más munkákat végeznek az űrállomáson az Expedition 71 tagjaival együttműködésben.

(Fotó: NASA)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.