Bevezetik az Anti-Google törvényt Dél-Koreában

2021 / 08 / 31 / Bobák Zsófia
Bevezetik az Anti-Google törvényt Dél-Koreában
Az új szabályok értelmében sem a Google, sem az Apple, sem a többi nagyvállalat nem kötelezheti a platformjukat használó alkalmazásfejlesztőket arra, hogy csak az ő alkalmazásboltjaikon keresztül értékesíthessék az appokat, a cégeknek járó magas jutalékért cserébe.

A dél-koreai nemzetgyűlés ma tárgyalta azt a törvényjavaslatot, amely korlátozni fogja a nagyvállalatok monopóliumát az alkalmazások értékesítésének területén, Moon Jae-in elnök aláírása után pedig hatályba lép majd a törvény - írja a CNBC. A nem hivatalosan Anti-Google törvénynek nevezett szabályozás (hivatalosan a Telekommunikációs Üzleti Törvény módosítása) nem csak a Google, hanem az Apple befolyását is csökkenti majd, márpedig ez a két vállalat a felelős az országban a legtöbb bevételt hozó eladásokért az app-boltokon keresztül. Az Apple 2019-ben 24,4%-át hozta az összes értékesítésnek, míg a Google Play Áruháza 1,5 billió forintnyi összeget jövedelmezett.

Az új törvényre azért van szükség a koreai alkalmazásfejlesztők és tartalomgyártók szerint, mert enélkül nehéz helyzetbe kerülnének a cégek által beszedett magas jutalékok miatt, amely az így szerzett bevételeik akár 30%-át is jelentheti. A Google és az Apple más országokban is kritikák kereszttüzébe került az alkalmazáspiacra vonatkozó üzletpolitikája miatt, de a cég szerint a jutalékokhoz kötött rendszer a biztonságot segíti elő, aminek köszönhetően az alkalmazásboltokon keresztül vásárló felhasználók garantáltan megbízható terméket kapnak.

A probléma nem csak a magas jutalékokkal van, amelyet az Apple-nél januárban, a Google-nál július 1-jén már csökkentettek 15%-ra az évi egymillió dollárt nem meghaladó, illetve a Google-nál az első egymillió dollárnyi bevételig, hanem azzal is, hogy a cégek kikötése szerint az App Store-on vagy Google Playen keresztül értékesítő fejlesztők a cég számlázási rendszerét kell, hogy használják és nem ajánlhatnak fel más platformokon keresztüli fizetési lehetőséget a vásárlók számára. Ez utóbbi kikötést az Apple már valamennyire módosította, mivel augusztus 26-án bejelentették : engedélyezni fogják, hogy a fejlesztők emailben értesítsék a felhasználókat más fizetési módok lehetőségéről is. Az AFP hírei szerint Dél-Koreában a Google októberben tervezte kiszélesíteni a rendszert, immár nem csak a videojátékok, hanem minden más alkalmazás után jutalékot igényelve. Miután Dél-Koreában bevezetésre kerül az új szabályozás, bármilyen más fizetési rendszer használata mellett szabadon dönthetnek a fejlesztők és a vásárlók.

A törvényjavaslat előkészítése régóta zajlik, augusztus 24-én az üggyel kapcsolatban az Apple úgy nyilatkozott, hogy ezzel a lépéssel a felhasználókat potenciálisan csalásoknak tehetik ki, valamint az App Store-ban való bizalom is megrendülhet, hátrányos helyzetbe hozva azokat, akik az ő platformjukon keresztül értékesítenek és szerzik a bevételeiket. A cégek közül azonban sokan máshogy vélekednek, a Tindert, Ok Cupidot és más online randioldalakat birtokló Match Group szóvivője például elmondta: a döntés egy igazságosabb rendszer előkészítője lehet, ami reményeik szerint arra ösztönzi a világ törvényhozó testületeit, hogy hasonló szabályokkal megvédjék a "kapuőrök" egyeduralmától a lakosokat és üzleti szereplőket.

(Fotó: Pixabay, PXfuel)

További cikkek a témában:

Nyolcezermilliárd forintjába kerülhet az Apple-nek az App Store-juk két szabálya Margrethe Vestager szerint a vállalat visszaél a piaci helyzetével.
Záródnak a kiskapuk: adóemelés vár a legnagyobb tech vállalatokra A G7 pénzügyminiszterei megállapodtak a globális adóminimumról.
Magyarország külön is szabályozná a nagy technológiai cégek működését Az erről szóló törvényjavaslatot tavasszal nyújtják be az Országgyűlésnek.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Túrázóknak és a világvégére készülőknek is érdekes lehet a kínai Unihertz beszédes nevű mobilja, a Tank 3 Pro, amibe az óriási akkumulátor mellé még egy beépített projektor is belefért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.