Bemutatkozik a következő generációs Abrams harckocsi

2025 / 10 / 16 / Felkai Ádám
Az amerikai hadsereg már idén kézhez kaphatja az M1E3 Abrams első, még ropogós „előprototípusát”.

Dr. Alex Miller, a hadsereg technológiai főtanácsadója az AUSA-n úgy fogalmazott:

„A festék még nedves lesz.”

A lánctalpas decemberre várható, 2026 végére pedig már egy teljes szakasznyi járművet szeretnének kipróbálni.

Az M1E3 a korábbinál könnyebb és takarékosabb lesz. Cél a kb. 54,4 tonnás össztömeg, szemben a jelenleg szolgáló M1A2 SEPv3 kb. 70,8 tonnájával. A harckocsi hibrid hajtást kap – vagyis belső égésű motor és elektromos rendszer dolgozik együtt –, mert a harctereket ritkán tarkítják töltőpontok. Miller szerint így is nagyjából 40%-kal csökkenhet a fogyasztás.

A korai példányoknál a Caterpillar adja az erőforrást, a váltót a SAPA szállítja. A védelem kulcsa az integrált aktív védelmi rendszer (hard-kill APS), amely kilövi a közeledő páncéltörő rakétákat és drónokat. A hadsereg automata töltőt és nyílt, moduláris architektúrát is tervez, hogy gyorsabban lehessen fejleszteni.

Az Abrams egyben új fejlesztési filozófiát is képvisel: nem évekig „nézik a problémát”, hanem gyorsan terepre gördítik a nehéz hadigépet, és a katonák visszajelzései alapján változtatnak.

„A cél, hogy gyorsabban tanuljunk” – mondta Miller.

(Kép: General Dynamics Land Systems)


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
A Logitech előállt az eddigi legkomolyabb eszközével, amit kreatív profiknak szántak. Az MX Master 4 nem egy egyszerű egér, hanem egy precíziós műszer, ami haptikus visszajelzéssel és okos funkciókkal teszi gördülékenyebbé a napodat. Kipróbáltuk, és nem gondoltuk volna, hogy egy egér ennyire megváltoztatja az életet.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.