Belebukott a sorozatos szexuális zaklatásokba a fejlesztőcég elnöke

2021 / 08 / 04 / Pőcze Balázs
Belebukott a sorozatos szexuális zaklatásokba a fejlesztőcég elnöke
A kaliforniai Fair Munkáltatói és Lakhatási Hivatal (DFEH) nemrég beperelte az Activison Blizzardot, mert a hatóság szerint az "állandó szexuális zaklatás" kultúrája uralkodik a vállalatnál. A botrány miatt most távozott J. Allen Brack, a Warcraftért, a Diablóért és az Overwatchért is felelős Blizzard stúdió elnöke.

Múlt héten számoltunk be a Rakétán arról, hogy szexuális zaklatások sora miatt áll a bál a világ egyik legismertebb fejlesztőcégénél. Most az Ars Technica és a cég közleménye szerint távozott a Blizzard elnöke, a tizenhat éve a cégnél dolgozó J. Allen Brack. A férfit, aki 2018 óta töltötte be a posztot, és előtte az elképesztően sikeres World of Warcraftért felelt, a per név szerint említette. Úgy tűnik, ezek után hiába írta a kollegáinak, hogy "megveti a haveri kultúrát (bro culture), és egész karrierje során küzdött ellene", most mégis "új lehetőségekkel fog foglalkozni". Bracknek két utódja is lesz: a néhány éve az Xbox-tól érkezett Mike Ybarra, illetve Jen Oneal, aki idén kezdett az Activision Blizzardnál, miután a cég felvásárolta korábbi munkahelyét, a Guitar Hero és a Tony Hawk sorozaton is dolgozó Vicarious Visions-t.

Aggasztó vádak

"Olyan ott dolgozni, mint egy koleszban", "mászós bulik", nemi erőszakkal viccelődés, fogdosás, zaklató főnökök - így jellemezte a DFEH vádirata a hétköznapokat a cégnél. A vállalat első reakciójára később ők maguk mondták, hogy "nem találták a megfelelő hangot", hiszen többet foglalkoztak azzal, amit a perrel kapcsolatban kifogásolnak, mint hogy milyen megoldásokat szeretnének találni. A cégcsoport vezérigazgatója emiatt később elnézést kért, a kollégák egy része pedig munkabeszüntetéssel és kivonulással hívta fel a figyelmet a problémákra. Az eseményen részt vett Brack egyik utódja, Mike Ybarra is.

Az elmúlt napokban aztán egyre több részlet derült ki arról, hogy mennyire aggasztó dolgok is történtek a Blizzardnál. A The Verge cikkében arról írnak, hogy egy ügyfélszolgálati munkatárs karrierje megtört, miután nem fogadta el a kábítószert, amivel a főnöke megkínálta. Egy biztonsági kutatót pedig azzal sértegettek a cég munkatársai, hogy arról kérdezték, hogy őt "mikor penetrálták utoljára" - ezzel utalva a szakmájából ismert "behatolás" kifejezésre. A vezérigazgató, Bobby Kotick azt ígérte, hogy egy külső jogász cég fogja átvilágítani a Blizzardot és kezelni a beérkező panaszokat, amelyeket egytől egyig kivizsgálnak. Az ilyen eljárásokat megnehezítőktől megválnak, sőt, a játékaikon is változtatni fognak, hogy kikerüljenek azokból a "nem megfelelő" elemek.

(Fotó: Pixabay, Getty Images Hungary)

További cikkek a témában:

Szexuális zaklatások sora miatt áll a bál a világ egyik legismertebb fejlesztőcégénél Az Activision Blizzard ellen Kalifornia állam emelt vádat.

Kiverte a biztosítékot a részvényeseknél Bobby Kotick hatvanegy milliárd forintos bónusza Az Activision Blizzard vezérigazgatójának hamarosan körülbelül kétszázmillió dollár jutalom landol a bankszámláján, miközben a játékipari cég alkalmazottainak egy része - kaliforniai viszonylatban - a létminimum alatt keres. De mit lehet ezzel kezdeni?

"Mi teremtettük meg a Google-t. De ez már nem az a cég, aminek dolgozni akarunk” Az elmúlt időszak történései egyre-másra arra engednek következtetni, hogy a Goggle „Don't be evil”, avagy "Ne légy gonosz!" mottója mára semmivé foszlott, ez pedig szakszervezet-alapításra ösztönözte a cég munkatársait. Korábban még nem volt példa hasonlóra a vezető technológiai vállalatoknál, remélhetőleg a dolgozók idővel elérik, ami a törvényhozóknak nem sikerült.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
A téridő-számítógép, ami gravitációval működik
A téridő-számítógép, ami gravitációval működik
Az általános relativitáselméletet és az információáramlást sikerült összekapcsolni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.