Azt mondja a bicikli az autónak: ne gázolj el, kérlek!

2021 / 01 / 31 / Rácz Tamás
Azt mondja a bicikli az autónak: ne gázolj el, kérlek!
A Ford, a Trek, a Bosch és néhány IT-cég közösen fejleszti a B2V, azaz a bicycle-to-vehicle elektronikus kommunikációt.

A detroiti Tome szoftverfejlesztő csapat számos, a közlekedés technológiájában érdekelt világcég támogatásával olyan rendszeren dolgozik, amely a közúti forgalom legsebezhetőbb járműveit és akár a gyalogosokat is bekapcsolná a tárgyak közti elektronikus kommunikációba.

A V2V (Vehicle to Vehicle) vagy C2X (Car to X), vagyis a járművek közti illetve az autók és a forgalom statikus eszközei közti adatforgalom (úgy is, mint az IOT, az Internet of Things egyik szakiránya) a balesetmegelőzés illetve a hatékony forgalomszervezés egyik kulcseszköze. A Tome és partnerei (köztük a Ford, a Bosch, a Trek kerékpárgyártó, az elektromos bicikli-hajtásokat is gyártó Panasonic és még sok cég) azt szeretnék, ha ebből az adatforgalomból a közlekedés legsebezhetőbb résztvevői sem maradnának ki.

A munkának a tavalyi évben új lendületet adtak a pandémia által megváltoztatott közlekedési szokások. A tömegközlekedés helyett világszerte sokan tértek át egyéni közlekedésre, a kerékpárok, e-rollerek, robogók száma sok nagyvárosban jelentősen megemelkedett.

A fejlesztés végterméke egy olyan, viselhető vagy a bringára, rollerre szerelhető eszköz lehet, amely illeszkedik a járművek elektronikus kommunikációs keretrendszerébe és nemcsak az új kerékpárokat lehet vele gyárilag felszerelni, hanem alkalmas arra, hogy bárki akár egy Csepel Tacskóval is láthatóvá váljon vele az élő forgalom adatcseréjének. A Trek például a legutóbbi CES-en egy kerékpárlámpába épített mobileszközt mutatott be, amely a V2V-hálózatba kapcsolódva a legújabb elektronikával felszerelt autók számára képes jelezni a biciklis jelenlétét, helyzetét.

A Tome és partnercégei B2V, Bicycle to Vehicle néven hivatkoznak a V2V rendszert kiegészítő kommunikációs szabványra, de az új eszközöket nem csak a kerékpárosoknak szánják. Alkottak egy másik betűszót is, a VRUs-t: ez a Vulnerable Road Users, azaz a sebezhető úthasználók köre. A rövidítés talán nem a legszerencsésebben veszi ki magát ezekben a koronás időkben, de az igaz, hogy miként a pici vírusok, a forgalom legkisebb szereplőinek jelenléte is olyan veszélyhelyzeteket okoz a mindennapokban, amelyre a nagyoknak is oda kell figyelni.

További cikkek a témában:

Jönnek az elektromos traktorok is a villanyautók nyomában A mezőgazdasági vontatók szubkultúrájában ugyanolyan harc folyik a nagy tradicionális márkák és a startupok között, mint a személyautóknál.

Az önvezető autózás következő szintje: amikor külön sávot kapnak az autonóm autók Már miért kéne nekik külön sáv? Hát pont az a lényeg, hogy képesek maguktól is elközlekedni az emberi sofőrös autók között, nem?

A Cadillac szerint elektromos légitaxi és önvezető furgon kombója lesz a jövő luxusautója Az autóipar radikális változásának újabb mérföldköve: a luxusautó-gyártó, aki luxusmobilitási szolgáltató akar lenni.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.