Az USA-ban valahol már robotokat is alkalmaz a McDonald’s

2021 / 06 / 29 / Perei Dóra
Az USA-ban valahol már robotokat is alkalmaz a McDonald’s
Technológiai forradalom ide vagy oda, sokan bizonyára elcsodálkoznának, ha a következő autós McDonald’s látogatáskor hús-vér emberi dolgozó helyett egy robot üdvözölné, illetve venné fel rendelését. Mindez azonban néhány éven belül akár valósággá is válhat.

A világ legismertebb gyorsétteremlánca jelenleg tíz chicagói éttermében tesztel beszédfelismerő rendszert, illetve robotokat. Ezt a vállalat igazgatója, Chris Kempczinski jelentette be egy múlt szerdai nemzetközi konferencián. A rendszer az eddigi tapasztalatok alapján a hozzá érkező rendelések nyolcvan százalékát képes kezelni, és körülbelül nyolcvanöt százalékos pontossággal hajtja végre azokat. Kérdés, hogy mennyire örülnek ennek azon vásárlók, akik a szerencsétlenül járt tizenöt százalékba tartoznak…ezt leszámítva az igazgató szerint

öt éven belül az USA minden McDonald’s-ában felbukkanhatnak a robotok az autós kiszolgálóknál.

Kempczinski elmondása szerint a tesztelések során felbukkanó leggyakoribb probléma, hogy az alkalmazottak – legalábbis most még – nem kifejezetten bíznak a technológiában, folyamatosan ellenőrzés alatt tartják, és rendre beleavatkoznak a munkájába. Hozzátette: nehéz valós adatokat gyűjteniük a robotok működéséről – ami pedig kulcsfontosságú lenne a jövőbeli fejlesztésekhez -, mert valahányszor kialakul egy váratlan helyzet, az emberek rögtön ott teremnek és szó szerint kiveszik a munkát a gépek kezéből.Pedig alighanem kénytelenek lesznek megbarátkozni velük, a gyorsétteremlánc tervei között ugyanis az ételkészítés automatizálása is szerepel. Bár ennek kifejlesztése és tökéletesítése előreláthatólag évekbe telik, vagyis az alkalmazottak még egy jó darabig biztosan megtarthatják állásukat.

Beperelték a McDonalds’-ot a beszédfelismerő rendszer miatt

Noha a statisztikák szerint a McDonald's továbbra is a világ második legnagyobb gyorsétteremlánca, növekedési üteme azonban mégsem hozza az elvárt mértéket, ezért a vállalat tavaly meghirdetett egy nagyszabású átalakítási programot, amely a vezetőség reményei szerint hosszabb távon megoldhatja gondjaikat. A projekt a 3D elnevezést kapta, melynek része a digitalizáció, a kiszállítás és az autós kiszolgálás (digital, delivery, drive thru). Ahogy fentebb írtuk, a gyorsétteremlánc ennek szellemében olyan haladó szellemű megoldásokkal kísérletezik, mint a mesterséges intelligenciával támogatott rendelésfelvétel.

Bár az újdonságokat még csupán kísérleti üzemmódban tesztelik, máris hiba csúszott a gépezetbe: Illinois államban ugyanis beperelték a vállalatot a jelenleg tíz étteremben működő beszédfelismerő rendszer miatt. Az egyik vásárló azért terelte jogi útra az ügyet, mert szerinte az eljárás ellentétes az állam adatvédelmi törvényeivel. Úgy tűnik a McDonald's vezetősége nem végzett elég alapos kutatómunkát a technológia bevezetése előtt, Illinois ugyanis azon államok közé tartozik, ahol kifejezetten szigorú a személyes adatokra és a magánszféra védelmére vonatkozó jogi szabályozás. A BIPA-nak (Biometric Information Privacy Act) törvény értelmében

engedély nélkül egyetlen személy vagy cég sem gyűjthet biometrikus azonosításra alkalmas adatokat.

A sértett fél, Shannon Carpenter áprilisban nyújtott be csoportos keresetet a BIPA-ra hivatkozva (hiszen nem ő az egyedüli érintett), és ezer-ötezer dolláros kártérítést követel minden egyes esetért, amikor a McDonald's a beleegyezése nélkül használta a hangfelismerő rendszert. Carpenter emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a McD Tech Labs által fejlesztett beszédfelismerő rendszer nem pusztán szöveggé alakítja a hangot, hanem életkor, nem, akcentus és egyebek alapján profilozza a vásárlókat, akik nem kapnak tájékoztatást arról, hogy a megszerzett információkat hol tárolja és miként kezeli a McDonald’s. Kérdés, hogy milyen mértékben vágja ketté a gyorsétteremlánc növekedési terveit egy ekkora volumenű csoportos per.

(Fotó: Unsplash/Thabang)

További cikkek a témában:

Kínai arcfelismerő, térfigyelő kamerákat telepít Siófok városa A részben a kínai állam tulajdonában lévő cégtől vásárolt, az USA-ból kitiltott arcfelismerő rendszert telepítenek Siófok városában a híres Petőfi sétányon a meglévő térfigyelő kamerarendszer mellé, tette közzé Lengyel Róbert, a város polgármestere a Facebookon.

Brooklynban ötszázhetvenhét megfigyelő kamera jut kevesebb mint két négyzetkilométerre Az Amnesty International jelentése szerint a legtöbb kamerát oda telepítették, ahol a nem fehér személyek aránya meghaladja a fehérekét. A rendőrség mossa kezeit, a szervezet összesen tizenötezer-kétszáznyolcvan kamerát azonosított.

Az Apple megnehezíti, hogy megfigyeljenek minket az AirTag nyomkövetőkkel Egy szoftverfrissítéssel igyekeznek orvosolni a problémát, ami nekünk is szemet szúrt korábban.


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
Sosem láttunk még ilyen mozgást egy robottól
Sosem láttunk még ilyen mozgást egy robottól
Kobe Bryant és Cristiano Ronaldo gépi formában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.